Berentei László méltán nevezheti magát Eger legjobb feljelentőjének, ugyanis a Facebookon sikeresen feljelentette oldalunkat, habár ő maga kért minket a Dobos Cukrászdával való konfliktusának nyilvánosságra hozására. Mi most megmutatjuk Nektek, hogyan is történt az eset valójában.
A feljelentést megelőző este Berentei úr a következő levelet írta szerkesztőségünknek, melyben kéri az ügy nyilvánosságra hozását, hogy mindenki értesüljön arról, miért és hogyan nem kapta meg volt felesége a joggal megérdemelt 500 forintos mogyoródesszertjét. Ugyanis feljelentőnk azóta pontosított, és kiderült, hogy nem a volt barátnőről, hanem a volt feleségéről van szó. (üzenetében látszik, hogy ő nevezi volt párjának azt a hölgyet, aki valójában a volt felesége) Csatoljuk hát a levelet, melyet nekünk is elküldött, amelyben kedves, ámde fenyegető hangnemben küldött Facebook üzenetet a Dobos Cukrászdának.
A Cukrászda a következőket reagálta a fenyegetésre:
A levelezésből tisztán látszik, hogy ebben a levél párbajban pofon nem vész kárba. Hírportálunk kiderítette, hogy a fenyegető levélre nem a Dobos Cukrászda tulaja válaszolt, hanem az, aki akkoriban éppen a Facebook oldalukat kezelte. Szilágyi Erzsébet, a cukrászda tulajdonosa elárulta, hogy Berentei úr ex neje egy végtelenül udvarias és kedves hölgy, akit a cukrászda szeptemberben duplán kárpótolni fog.
László azonban cikkünket hibásnak találta, és megjelenése után az alábbi üzeneteket küldte Facebook fiókunkba. Ezekben tanulmányba illő érvrendszerrel próbálja rávenni szerkesztőnket, hogy tüntesse el a cikket, majd egy következő üzenetében, már arra büszke, milyen sokan is olvassák Face falát. A „köszi a cikket”-től (20:19 perc) a személyiségi jogokkal való kedves figyelmeztetésig, ami (22:56-kor érkezett) 2 óra 37 perc telt el. Ennyi idő kellett ahhoz, hogy feljelentsen minket a Facebookon. Olyan emberi ez a történet. Az egri újságírás első Desszert-GATE-je itt tart jelenleg. (Kedves Facebook! Az oldalunkkal folytatott alább olvasható párbeszéd közlésére Berentei László engedélyt adott, amennyiben leközöljük a Dobos Facebook üzenetét is, amely szerinte lenéző mindenkire nézve. Ez fentebb megtörtént.)
Imád jelenteni László
Mint kiderült, feljelentőnknek gyakran keserű a szőlő, aminek szeret hangot is adni. Korábban egy háza előtt tátongó kátyúról panaszkodott, amit végül az egri önkormányzat meg is csináltatott. – Én nem feljelentgetni szoktam, csak kiállok a magam igazáért, a kátyúk miatt az egri önkormányzat sem foglalkozott a levelemmel – panaszolta Berentei úr. Hozzátette: legújabb sérelmem most éppen nincs, de úgy tűnik mindig igazam van, hiszen az önkormányzat is nekem adott igazat, mert végül is megcsinálta az utat, illetve a Dobos is dupla kupont küld majd a volt feleségemnek.
Fotó: Café Dobos Facebook oldal
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!


















