Lépjen kapcsolatba velünk

Hihetetlen! – Zebra ügyben okoskodó szülők harcolnak a tapasztalt pedagógussal

EU6I3273 másolata

Hihetetlen! – Zebra ügyben okoskodó szülők harcolnak a tapasztalt pedagógussal

Ez a cikk több, mint 10 éve és 2 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Itt az egri Zebra-Gate! Miért nincs zebra egy olyan egri iskola előtt, ahová ráadásul fogyatékkal élő gyerekek járnak, sőt néhányuknak otthona is a Klapka György utcai épület. Okoskodó szülők és egy zseniális pedagógus vitája ez rendőri közönnyel fűszerezve.

Egymást érték csütörtökön azok a cikkek, sajtófotók, híradós tudósítások, amik azt mutatták be, hogy a tanévkezdés napján kis túlzással egyenként vezetik át a rendőrök az iskolába érkező gyerekeket a zebrán. Aztán péntekre eltűntek a tudósítások is, és a rendőrök is. Lehet erről gondolni bármit, de az azért biztos, hogy valóban az első nap a legveszélyesebb közlekedésbiztonsági szempontból, mert él még a szünetben megszokott szertelenség, főleg a kisebb gyerekekben. Az Eger Hírek még élő adásban is beszélget a közlekedésbiztonságról. Aztán kaptunk egy olvasói hozzászólást.

Íme: Bezzeg a Klapka György utcában, ahol 2 iskola van, hiába jeleztük a rendőrség és a közgyűlés felé a zebra hiányát, lassan egy éve már hogy beadtuk a kérvényt, ami valahol elakadt! Pedig Egri Mlinkó István Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola és Kollégiumába rengeteg sérült gyermek jár: Siketek, Nagyothallók, Autizmussal élők, Magatartási problémás gyermekek, akik egy részét naponta hordják be a szülők az iskolába. Mellénk állt a Andrássy György Közgazdasági Szakközépiskola is, mivel szemben helyezkedik el egymással a két iskola. Hiába gyűjtöttem másod magammal azt a rengeteg aláírást, hiába írtam a kérvényeket?Meddig vár a város vezetése, még nem lesz halálos áldozat? Ma még várakoztam a gyermekeimre, az átjárónál óriási fékcsikorgatással állt meg egy autó. Sokan észre sem veszik a gyerekeket jelző 2 táblát(rendőrséggel szemben fák által benőve és a munka ügyi központnál!) EMBEREK FIGYELJETEK ÉS SEGÍTSETEK MÉG A TRAGÉDIA ELŐTT! Minden megosztást köszönök! A Mlinkós szülők nevében!

EU6I3289 másolata

Ezt a trófeát az iskola vitrinjében találtuk… Az olvasói népharag egy gonosz és cinikus újságíróban összpontosulva, ráadásul e trófea láttán, bárkit és bármit elsöpört volna,  hogy legyen zebra a Mlinkó előtt. Ez azonban csak az abszurd valóság. nálunk senki sem gonosz.

Úgy látszik, hogy nem csak a sajtó, a rendőrség, de a szülők is előszeretettel használnak kampányelemeket a figyelem felkeltésére. Mégpedig olyan szülők, akik ahelyett, hogy megtanítanák gyermeküket az alapvető KRESZ szabályokra, mint például a zebrán való átkelés, inkább trehányságukból adódóan a sajtóhoz fordulnak, hogy balhét és feszültséget keltsenek. Megjegyezzük, kb 150 méterre van zebra az utcában. Csakhogy a szülők lustaságból nem a zebra előtt, hanem közvetlenül a suli előtt rakják ki csemetéiket.

EU6I3273 másolata

Lehet az úton átmenni zebra nélkül is biztonságosan, még óvodásoknak is. Ez a kép is a Mlinkó István Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Óvoda Általános Iskola és Kollégium előtt készült. Péntek délben.

Szóval elmentünk, hogy megkérdezzük, miért pont egy olyan iskola előtt nincs zebra, ahová főleg sérült gyermekek járnak.

Muraközi Andrea igazgató asszony nagyon szívesen fogadott bennünket, elmondta, hogy szeretnék ők, ha volna zebra, meg is kérdezték a rendőrséget mi a módja, hogy lehessen. Ő ugyan nem ért a zebratelepítés szabályaihoz, így vitatkozni sem tud senkivel, aki azt mondja pont oda, pont most nem lehet zebrát festeni. Merthogy a rendőrség azt mondja.

EU6I3263 másolata

A tinik simán flangálnak zebra nélkül

A zebra kérdés azonban egyáltalán nem fontos kérdés számukra, mármint az iskolának. Néhány szülőből álló hangos csoport, gondolja úgy, hogy nekik a zebra jár, mert az a biztonság garanciája.

Muraközi Andrea azonban régen foglalkozik fogyatékkal élő gyerekekkel, és úgy gondolja, tényleg nem létfontosságú a zebra. Véleménye szerint a gyerek is jobban odafigyel az átkelésnél, ha nem a zebrán megy át. Elsőre nem tűnik logikusnak az állítás, hogy biztonságosabb lehet zebra nélkül átkelni, mint zebrán, de tessék kipróbálni.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Kiemelt kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL