Egerbe látogatott Pintér Sándor belügyminiszter aki az október 2-i népszavazásról közösen tartott sajtótájékoztatót Nyitrai Zsolttal, Eger és térsége országgyűlési képviselőjével.
Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő elmondta, hogy a tét nem csak Magyarország jövője, hanem ezen a népszavazáson döntünk a települések, megyék, városok és az ott élő emberek jövőjéről is. – A népvándorlási hullám nagyon komoly fokozatba lépett, az utánpótlás, akik keresztül akarnak rajtunk menni, azoknak a száma pedig szinte kifogyhatatlan. Ezért menjünk el és szavazzunk nemmel a brüsszeli kényszerbetelepítési csomagra. Egy komoly kampányt indítottunk el Egerben, amivel az a célunk, hogy az aktivistáik meggyőzzék az embereket, hogy menjenek és szavazzanak nemmel – jelentette ki.
Pintér Sándor belügyminiszter kihangsúlyozta, hogy 2011 és 2012-ben 2-3 ezer, 2014-ben 40 ezer, majd 2015-ben 391 ezren érkeztek Magyarország határaihoz. – Nem tudjuk, hogy kik ezek az emberek, honnan jöttek, és nem tudjuk, hogy a saját országukban követtek-e el bűncselekményeket. Ennek a 391 ezres tömegnek csak egy töredéke érkezett Szíriából, akik menekültek. Összesen ugyanis 104 országból érkeztek hazánkba, ennyi helyen pedig nincs háború, ahol üldözik az embereket – mondta. Mint megtudtuk, a bevándorlók közé kalandorok is tartoznak, akik a jobb élet reményében indultak útnak, vagy csak világot akarnak látni.
-Úgy gondoljuk a Schengeni törvényeket mindenkinek be kell tartani. Ennek hatására Magyarország úgy döntött, hogy lezárja a Szerb és Horvát zöldhatárokat is, azaz hazánk betartja az Európai Schengeni törvényeket. De befogadjuk a kísérő nélküli gyermekeket és azokat a hölgyeket, gyermekes anyákat, akiknek a megélhetésük, a biztonságuk nem garantált – jelentette ki. A dublini egyezményről is beszélt a belügyminiszter, amely azt mondja ki, hogy annak az országnak kell ellátni a nemkívánatos vendégeket, aki beengedte őket. Ezt nem lehet teljesíteni.
– Általában az a megoldás, hogy létszámarányosan szétosztják az embereket a települések, városok között, de így ezeken a területeken növelik a munkanélküliséget. Jelen pillanatban másfél millió ember van, akik ide jöttek, és nem helyezhetők el a gazdaságban.
A sajtótájékoztatót követően egy több száz fős lakossági fórumot tartott a Pintér Sándor belügyminiszter és Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő ebben a témában.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!















