CENTERHALF – Átlag nézőszám: 2645; körpillantás futballunkra, így az EB után és a 10. forduló előtt

Beszéljünk a botrányosan alacsony átlag nézőszámról. Pontosan 2645. Csökkent a Fradi személyes vonzereje: olvashattuk a hétvégi bajnoki forduló után. Most kellene pedig emelkednie. Szezonálisan mindenképpen, a kora őszi időjárás és a tizedik forduló környéke feldobja a jó szórakozás lehetőségét. Ilyenkor a csapatok formába lendülése, a magasabb játékszínvonal már elvárható. Ráadásul a héten jön az Ferencváros – Újpest derbi. A vérszegény számok némi emelkedése várható.

Fussuk mégis körbe a pályát, érdemes, az EB utáni „levezetés” gyanánt körbe pillantanunk a nézőtéren. Fussuk le a kötelező köröket: stadionépítések és stadion-albérletek módosíthatják a nézőtéri számokat; a bürokratikus kártyamizéria elidegeníthette a nézőket; az interneten minden bajnoki mérkőzés követhető egyénileg választott körkapcsolással. Itt megállok kicsit, kifújom magam, legendáriumba tartozó népstadionbeli kettős rangadók ötlenek fel, de később is, lehetőség dupla meccsnézésre a fővárosban egy délután alatt. A mostani stadionbérlet alkalmat kínálhat valami hasonlóra, de a külön stadion egy összevont kedvezményes jegy is lehetőséggel kecsegtethetne később, egy délutáni kikapcsolódás esélyét villantja fel a labdarúgás szeretői előtt.

A bürokratikus kártyamizéria nézők közötti lecsapódása és a Fradi exkluzivitása ennek nem igazán kedvez. Ám, ha a 12 csapatos NB 1 létrejött a színvonalemelés érdekében, ami azért némi monopoljelleggel bír, gondoljunk a televízióspénzek szétosztására, a reklámértékre stb… Akkor a klubok közötti kapcsolatrendszer tovább építésével a nézőszám is növelhető.

El tudjuk–e képzelni, hogy mondjuk a hétvégi Honvéd – MTK mérkőzés után, egy baráti csoport felül a metróra, a Népligetnél leszáll és megnézi a Debrecen ferencvárosi vendégjátékát. Az időben visszafelé haladva ez a lehetőség mind természetesebben és egyszerűbben hatott, jelen volt mint eshetőség. Nem tudom, lehet, hogy a mai klubvezetések számára ez merő idealizmusnak tűnhet, ugyanakkor szívesen beszélnék a hagyományokról, mert ne felejtsük el az ideák viszont hagyományokból származnak.

Induljunk meg ismét, sétáljunk egy kicsit a stadion körül. A meccsre-járókkal látott televíziós riportok egybecsengenek a sportnapilap egyik régebbi mellékletében olvasottakkal: a szociológiai megközelítésben az aktív, harminc – negyvenes férfi lakosság hiányzik a pályák nézőteréről. Általános válaszként a népesség egyenlőtlen kor megoszlását adják válaszul, ami nagy terhet ró az említett aktív korosztályra az eltartó és eltartott viszonylatban.

Ők szeretik a futballt, az EB –láz is bizonyította, de nem aktív fogyasztóként a helyszínen. Idő, pénz,választás. Érezzük, azért ennél többről is szó lehet, dolgozik az előítélet és az eredménytelenség hosszú negatív hagyománya, ráadásul ezt a korcsoportot talán a legnehezebb meggyőzni, ragaszkodik a világlátásához.

Önnön mindennapos küzdelme és/hogy fizikailag vagyunk lemaradva a futballvilágától könnyen egyesülhet, stabil nehezen kimozdítható ideává merevedhet. Miközben a meccsen az elkövetett technikai hibák, vagy „…a nem látod, hogy ott van!” felett, a szellemi-technikai képzésről bosszankodik.

Erre a „fizikai alapú világképre” már könnyen rátapadhat, hogy minden fiatal és minden külföldön játszó futballista jobb itthon játszó NB 1-es társainál. A „passzív meccsnézés” aktívvá alakítása, a hazai futball elfogadása, ráadásul minden hétvégén, sokoldalú és többlépcsős kihívás.

Hosszútávon stabil NB 1-es tagsággal 8-10 csapat komoly versenyelőnyre tehet szert a többi klubbal szemben. Lehet, hogy ez erősebb klubmodelleket hozhat létre. Lehet, hogy kevesebb lesz a „lufi –klub”. Lehet, hogy a nemzetközi kupaindulás csapatoknak nem nyári nyűg lesz, hanem lehetőség közönségvonzó nemzetközi csapatok elleni mérkőzésekre. Éreztük, a Debrecen és az MTK nem látta és nem is beszélt az alagút végét jelentő fényről, az Európa Ligáról.

Tudta, hogy nem elég erős ahhoz, hogy átrágja magát – legyen szó mesterségesen felpumpált keleti vagy szervezett északi csapatokról – a selejtezőkön, és érdeklődést kiváltó nyugat – európai vagy patináns közép-európai csapatokat hozzon ide. Régi, nyári Intertoto – kupaérzés, de még annál is halványabb kiadásban. Az eredmény: az érdeklődés elmarad „a minőség-élmény” a bajnoki mérkőzésekre sem terjed ki. A Ferencváros és a Videoton beszélt az őszi nemzetközi szereplésről, de beragadt az alagútba, egyik az elején a másik a közepén. Az alagút sötétsége pedig kiterjedt, az olvasott nézőszámok is ezt bizonyítják, a Fradi BL kiesésével idegenben is kevesebb érdeklődőt vonz a pályákra. Gondoljuk el ezt pozitív kiterjedésben, ha mondjuk őszi nemzetközi szereplővé válik…

Lehet, hogy az MLSZ futball merkantilizmusa, a hazai fiatalok játéklehetőségének védelme – klubok plusz anyagi támogatása és külföldre történő eladása – segíti a klubmodellek fejlődését. Bizonyos értelemben a hazai és fiatal játékos a helyi közösség reményét táplálja, a helyi közösségépítés mérőszáma a nézőszám. Ehhez a szemponthoz kapcsolható a Vasas és az Újpest több átlag feletti nézőszámai, a Vasas és az Újpest jobb, nyíltabb meccseket is játszik. A „minőség-élmény” fenntartásánál, meg kell említeni Nebojsa Vignjevics munkáját, aki az újpesti mizériák között is tartja csapatával a színvonalat és az erősebbre taksált csapatokkal szemben is a játékra törekszik.

Az igazán jó edzők ismérve ez, több éve dolgozik az Újpestnél, ismeri a mezőnyt és a közeget, kulturált és „ravasz” edző benyomását kelti, hosszútávon számolhatna vele a magyar labdarúgás, akár magasabb, szövetségi szinten is…

A fenti gondolat – fűzérben olyan sok volt a „lehet” és „ha”, hogyha ezt a térre kivetítjük az üres széksorok létezése nem meglepő. Természetesen a nézőszám fokozatos lemorzsolódásáról más természetű szociológiai felméréseket is lehetne végezni, életszínvonal változás, a szokások, a regionális kötődések háromszögélésében.

Öreg bivalyoktól, kik a magyar futball csordát ide–oda terelték futball szakmán kívüli akadályokat és megoldásokat hangoztattak korábban. Volt, aki felvetette, hogy a főváros nem bír el ennyi klubcsapatot, összevonni és centralizálni kell. Itt a túlzó racionalizmus eltakarja a mélyebb gondolkodást és takarásból kiérezhettünk némi főváros–vidék ellentét is.A hagyományok és a létező futballkultúrák, kötődések leépítésének és eltűntetésének végső befejezése lehetett volna ez!

Ez nem valósult és nem valósulhatott meg, ki lehet esni az első osztályból, le lehet minősíteni, de megszüntetni szinte lehetetlen a tradícióval bíró klubokat. Meg kell jegyezni azt is, hogy sokan visszaéltek a tradícióval, aranyalapnak tekintették és spekuláltak fölötte. A centralizáció – összevonás lehetetlen küldetésének furcsa kis alternatívájaként, kvázi B –terveként is értelmezhető felcsúti futball és a Puskás Akadémia. A klubkötődés nem tud kialakulni, a közösség nem tud körülötte kialakulni, hiányzik az alap, a felülről érkező, mesterséges, erőltetett viszonyok nem vonzzák az embereket, a névválasztás mindezeket nem tudja pótolni „Puskás” és „Akadémia”, a tradíció és nevelés együttes vonzereje, a puszta névösszetétel kevés.

Más öreg bivalyok akadályként, a korábban nem tapasztalt kulturális versengést emelik ki, a futballon belül – nyílt piac a topligák televíziós választéka, akár személyes megnézése is – vagy a futballon kívüli kulturális választék növekedését. A tévében látott mérkőzés hasonlítható a filmnézéshez, kilátogatás egy futballmeccsre valamivel jobban közelít a mozi élményéhez, elmegyünk, megnézzük, megbeszéljük, élménnyé alakul. Kulturális élményként a stadionlét mégis inkább a színházi élményhez köthető, a maga élő szereplőivel és valósabb három dimenzióival. A késztermék nem ismételhető meg ott és akkor a befogadó számára.

A főszereplők formája a mellékszereplők előrelépése, a rendezés, az edző szemlélete nem várt izgalmat jelenthet. A késztermék iránti síkszerű elvárásunk és az élmény épülése közötti távolság talán a helyszínen érezhető a legjobban. Nincs távirányító, nem duruzsolnak a fülünkbe statisztikát, szabadabban választhatunk témát, játékost. Lehet, hogy nem láttunk mindent, de élesedhet a látásunk.

Persze jó, ha az a „minőség élmény” felépül és minél többször. A Feröer – szigetek elleni meccs után egy kis kedv csinálóként beröppent(ették) a hír(t), hogy a portugálok ellenünk voltak legjobban megrettenve az EB alatt, persze, mind a három csoportellenfelénél jobb csapat és mégis a kiesés szélén az utolsó körben. Ne vegyük el önmagunktól az élményt, amely néha túlcsordul a realitáson, fenn kell tartani, most remény formájában, különösen a rosszul kezdődő világbajnoki selejtezősorozat miatt.

De azért az EB is megmutatta, hogy futball vázát jelentő erős klubfutball nélkül hosszútávon felemelkedés és üzlet sincs! Az EB után a magyar válogatott játékosok „kis üzleteket” kötöttek, a portugálok nagyokat André Gomes – Barcelona, Joao Mario – Inter, Renato Sanchez –Bayern, Raphael Guerreiro – Dortmund.

Láttuk, ahogy a Porto kiejtette és lefutballozta az AS Romát a BL – selejtezőben, láttuk a Sporting Lisszabon játékban felülmúlta a Real Madridot idegenben. A portugál Bernardo Silva oroszlánrészt vállalt a Monaco jó bajnoki és BL rajtjában. És az említett futballisták még csak a huszonharmadik életévük környékén vagy még azalatt vannak. Persze, mondhatjuk, hogy a Real és a Roma még nincs formában, de a portugál csapatok érezhető technikai fölényben voltak.

A képzett belső védekező középpályás William Carvalho (Sporting) vagy EB cseréje Danilo (Porto) összeszedik a labdákat, átlósan felrúgják összekötő pozícióba, ahol már mehet az összekötőben mozgó középpályás kombinációja a szélsővel, felfutóval, középcsatárral, vagy éppen a másik belső középpályással. Gyakorlatilag ott fordult meg a Sporting sorsa, hogy az EB-n látott Adrien Silvát az összekötőből és a gyors portugál szélsőt lecserélték a Real ellen.

Guerreiro, aki szélsőhátvédként kapott szerepet az EB-n, hétvégén a Dortmund – Darmstadt találkozón összekötőként, kvázi –irányítóként játszott. A mi elsőszámú összekötőnk Kleinheisler sajnos nem játszott. André Gomest és Joao Mariot gyakorlatban ugyanerre a sokmozgásos futballra szerződtette a két európai sztárklub. Technikás, képzett futballisták, akik szervezik, mozgatják a csapatjátékot.

Emlékezhetünk a magyar válogatott két legfontosabb találkozóját, a pótselejtezőn norvégok elleni idegenbelit és az osztrákok elleni EB nyitómeccset kis túlzással egy kiválóan játszó mélységi irányítóGera Zoltán és az összekötőben mozgó Kleinheisler László hozta. Futottunk kötelező köröket, vettünk egy mélyebb levegőt, kicsit sétáltunk a stadion körül, most megállunk előttük, „felpillantunk” és kimondjuk a nevüket Bozsik Stadion, Hidegkuti Stadion vagy akár Puskás Stadion elgondolkodhatunk, hogy az előbb körvonalazott játékot ők fejlesztették tökélyre, akkor még érdekesebb lesz a nézőszám alakulásának és lemorzsolódásának kérdése. Visszatértünk a szellemi –technikai képzés és „minőségi –élmény” kiterjedésének kapcsolatára. Látjuk a nézőszám egyszerű tény és mégis milyen bonyolult kérdés.

Szezonális szemponttal kezdtük írásunkat, befejezésként is tegyük azt, úgy április környékén ismét érdemes lesz rápillantani a nézőszámokra: a tavasz hívó szava, a nemzetközi kupakudarcok elhalványulása, remélhetőleg a bajnokság belendülése, nyílt verseny lehet a bajnoki címért, esetleg még valamelyik csapat ragadni tudna a Ferencvárosra és a Videotonra. Jó lenne, ha addigra minőség–élmény tovább emelkedne és érzékelhető módon növelné a meccsre kilátogatók számát.

Forrás: centerhalf.hu

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!