Immár 22. alkalommal tartották meg a Dr. Frank Mária Emlékülést a Markhot Ferenc Kórházban, aminek alkalmával átadták a Dr. Frank Mária Emlékplakettet és Díjat is.
A Gyermekek Gyógyításáért Alapítvány Kuratóriuma, a Markhot Ferenc Kórház Igazgatósága és Tudományos Bizottsága szervezte meg a megemlékezést Dr. Frank Máriára, amely 22. alkalom volt. Dr. Vargyay Éva főorvos, csecsemő- és gyermekgyógyász, neurológus szakorvos, megyei gyermekgyógyász szakfőorvos, és a kuratórium elnöke nyitotta meg a megemlékezést, majd ezt követően elmesélte az egykori gyermekorvos és úszó életét.
Dr.Frank Mária 1943-től 1992-ig élt. 1957-től az Egri SC, illetve az Egri Dózsa, majd 1962-től az OSC (Orvosegyetemi Sport Club) úszója volt. 1958-tól 1964-ig szerepelt a magyar válogatottban. A magyar csapat tagja volt az 1960. évi római és az 1964. évi tokiói olimpián. 1958-tól 1963-ig összesen tíz magyar bajnoki címet nyert, megkapta a Magyarország örökös úszóbajnoka címet.
1967-ben a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen általános orvosi, majd gyermekgyógyász szakorvosi oklevelet szerzett és az egri Markhot Ferenc Kórház gyermekgyógyász orvosa, később főorvosa lett. Egész pályafutása alatt magas fokú szakmai igényesség, példamutató emberi magatartás jellemezte munkáját.
Dr. Frank Mária 1992-ben fiatalon halt meg. Férje, dr. Renn Oszkár létrehozta A Gyermekek Gyógyításáért Alapítványt, melynek kuratóriuma minden évben Dr. Frank Mária-Emlékplakettet és -Díjat ad át annak az orvosnak, akinek pályamunkáját a kórház tudományos bizottsága a legjobbnak értékeli.
Ezután dr. Toldi Gergely PhD hallgató és egyetemi tanársegéd „Kostimulációs fehérjék vizsgálata újszülöttkorban” című, díjazott pályamunkáját mutatta be. A megemlékezés végén pedig dr. Renn Oszkár az alapítvány alapítója és dr. Vargyay Éva osztályvezető főorvos, a kuratórium elnöke átadták dr. Toldi Gergelynek a dr. Frank Mária Emlékplakettet és Díjat.
Fotó: Nemes Róbert
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!















