A múlt hétvégi Bajnokok Ligája-selejtező után hétfőn délben már ki is sorsolták a kvalifikációs szakasz utolsó részének, a play-off körnek a párosításait.
A nyolc érintett csapat két kalapba került, csoportelsők, és csoportmásodikok elosztásban, a ZF-Eger pedig utóbbiban kapott helyet. Ezek alapján az egriek a H-jelú négyes győztesét, a horvát VK Primorje Rijeka együttesét kapták, vagyis a dalmát alakulaton keresztül juthatnak be a mieink a BL-sorozat főtáblájára.A párharcok minden esetben két mérkőzésen dőlnek el. Az első ütközetet a sorsolás alapján Rijekában rendezik, október 26-án, szerdán, míg a visszavágót a Bitskeyben, november 9-én, szintén szerdai napon.Ami a többi párosítást illeti, a német Hannover a romániai Nagyváradot, az olasz Brescia a montenegróiHerceg Novit, a másik magyar csapat, az A-Híd OSC-Újbuda pedig a szintén talján, általunk is ismertVeronát kapta meg. A sorsolás után mellesleg a főtábla korábban elkészített beosztásával kapcsolatosan is okosabbak lehetünk, hiszen előzetesen azt is megjelölték, a selejtezőből érkező együttesek, melyik hatosba kerülhetnek majd. Ezek alapján az Eger továbbjutás esetén a B-csoportba kapna besorolást. Itt szerepel majd a címvédő horvát Jug Dubrovnik, az olasz Pro Recco, a spanyol CNA Barceloneta, a szerb Partizan Beograd, illetve az A-jelű play-off meccs győztese, ami vagy a Hannover, vagy a Nagyvárad társulata lesz.
Forrás: egrivizilabda.hu
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!














