Lépjen kapcsolatba velünk

Leleplezték az emlékezés tábláját

20161022 DSC

Leleplezték az emlékezés tábláját

Ez a cikk több, mint 9 éve és 11 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Október 22-én délelőtt, az Érsekkerti szökőkútnál a szovjet katona ledöntött szobrának egykori helyszínén emléktáblát avattak fel, amiről Martonné Adler Ildikó alpolgármester asszony, valamint Dr. Csank István, az 56-os Szövetség Heves Megyei Szervezetének elnökségi tagja rántották le a leplet.

Mint megtudtuk, Szabó György gravírozó a nejével együtt készítette ezt az emléktáblát, aki az akkori ’56-os emlékét idézte fel a szovjet szobor ledöntésével kapcsolatban. – 12 éves voltam, amikor ellógtam otthonról. Eljöttem ide az Érsekkertbe, ahol már nagy tömeg volt. Megálltam és vártam a fejleményeket. Majd jött Csepel teherautó, amire köteleket erősítettek. A tömeg ezalatt azt skandálta, gyere le Iván, gyere le Iván, ugyanis így nevezték a szovjet katona szobrát. Valahonnan előkerült még egy kocsi, és azzal lezúdult a szobor, amit nagy kalapácsokkal verték szét – emlékezett vissza György.

20161022-DSC_5504

Szabó György büszke munkájára

Mint elmondta, neki jutott az a megtisztelő feladat, hogy megcsinálja ezt a táblát, ami kültéri műanyagból van, ő pedig magát a gravírozott szövegű táblát készítette. – Nagy örömmel és átérzéssel, amennyire tudtam visszaemlékeztem a 12 éves koromra. Nekem ez nagyon jó érzés, emlékek gyűlnek össze ilyenkor bennem.

20161022-DSC_5480

Lerántják a leplet az emléktábláról

Az 1956-os forradalom 60. évfordulója tiszteletére országszerte számtalan létesítmény újul meg, valamint számtalan emléktábla lesz, hogy ezt tovább adja az utókornak. Martonné Adler Ildikó alpolgármester asszony elmondta, hogy 2016-ot az ’56-os forradalom és szabadságharc emlékévévé nyilvánította a kormány. – Annak érdekében, hogy méltóképpen emlékezzünk, ’56-os emlékbizottságok alakultak. Egerben is megalakult ez a bizottság, amely megtervezte az emlékév egri programjait. Október 26-án ledöntötték a Népkertben, ma Érsekkertben, az egriek által csak Ivánnak nevezett szovjet katonaszobrot, majd géppisztolyt tartó jobb kezét lángvágóval levágták – jelentette ki.

20161022-DSC_5494

Az évforduló nagy lehetőség, hogy a magyar emberek összefogjanak, és méltó helyére tegyék a szívekben és a nemzet emlékezetében 1956-ot. Akik akkor ebben részt vettek, tiszteletet érdemelnek és sohasem szabad róluk megfeledkezni.

Mint elmondták ennek a harcias katonának a helyén egy szökőkút létesült, amely régóta vágya volt az egrieknek, ami ennek a szabadságszerető város polgárainak egyik kedvenc találkozóhelyévén vált. Dr. Csank István aki együtt ült a börtönben azzal, aki ezt a szobrot ledöntötte, Martonné Adler Ildikó segítségével leplezte le a táblát.

Fotó: Szabó Bendegúz

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Kiemelt kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön visszafogta az áram és a vízfogyasztását?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL