Habis László polgármester, az Egri Lokálpatrióta Egylet elnöke az „Eger Csillagai” 2016. kiírással kapcsolatban tartott sajtótájékoztatót hétfőn a Városháza üvegtermében. Mától Ti is szavazhattok a jelöltekre.
Mint Habis László polgármester, az Egri Lokálpatrióta Egylet elnöke elmondta, ez a 10. kiírás, amikor is 5 kategóriában kérik meg az egri lakosokat, hogy szavazzanak arra, kit tartanak a legnagyobb teljesítményű gazdasági társaságnak, intézménynek, szervezetnek, magánszemélynek, valamint fiatalnak. – 15 jelöltet ajánlunk az egriek figyelmébe, jelzésértékű az, hogy kik tartoznak a jelöltek közé – mondta.
Mint megtudtuk, tavaly azok kapták a legtöbb szavazatot a jelöltek közül, akik valamilyen módon a humanitárius segítség, az esélyegyenlőség, valamint az elesett emberek támogatása szempontjából mutattak fel kiemelkedő teljesítményt, és azt hosszútávon produkálták. A 15 jelölt vállalta a jelölést, amit nagy megtiszteltetésnek éreztek. Természetesen fontos az, hogy kik a jelöltek, illetve minden egyes jelöltet meg szoktak ajándékozni.
Az Egri Lokálpatrióta Egylet tehát 2016-ban is az egri polgárok szavazatára bízza, hogy kik legyenek Eger Csillagai. Mostantól kezdve november 21-ig lehet szavazni a egrilokalpatriotak.hu honlapon, vagy az egri Turinform Irodában, amihez személyes jelenlét szükséges. Arra kérnek minden szavazót, hogy egy kategóriában csak egy jelöltre szavazzon, hiszen az csak akkor érvényes. Fontos az is, hogy a szavazók mindenképpen töltsék ki a várost jelölő részt. Öt kategóriában 3-3 jelölt közül lehet választani.
Csak az a jelölő lap érvényes, ahol mindegyik kategóriában egy-egy név melletti kockában X szerepel. Az előre kitöltött, vagy másolt szavazólapok érvénytelenek. Az eredményhirdető díjátadó Advent első vasárnapján lesz.
2016 év. Jelöltek
Gazdasági Társaságok:
- Dynamic Út Kft.
- Flott- Trans Kft.
- Hotel Senator-Ház
Intézmények:
- Eszterházy Károly Egyetem Gyakorló Általános, Közép-, Alapfokú Művészeti Iskola és Pedagógiai Intézet
- Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye
- Értelmi Fogyatékosok Nappali Ellátó Központja
Szervezetek:
- Állatokat Védjük Együtt Alapítvány
- Baba–Mama Szabadidő és Életmód Alapítvány
- Egri Érseki Fiúkórus
Magánszemélyek:
- Harsányi Judit Tv szerkesztő- újságíró
- Hasilló Annamária szülész
- Nagy Zoltán – főiskolai docens – G. G. Színház karmestere
Fiatalok:
- Erdélyi Balázs vízilabdázó
- Prokaj Kiara Felícia íjász
- Tóth Karolina táncos
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!















