Lépjen kapcsolatba velünk

Büntetés helyett jövőre oktatja a NAV az „adószédelgőket”

170406 nav ado

Büntetés helyett jövőre oktatja a NAV az „adószédelgőket”

Ez a cikk több, mint 9 éve és 11 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

2017-ben elindulhat az adóhatóság úgynevezett támogató eljárása, amelynek célja a hibázó adózók szakmai támogatása a szankcionálás helyett – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.

A tárca közleményében azt írta: ha az Országgyűlés kedden elfogadja a kormány bürokráciacsökkentő csomagját, elindulhat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) támogató eljárása, az Európai Unióban is példaértékű szolgáltatás.
penztargepAz önkéntes alapon igényelhető támogató eljárásban részt vevőknek a NAV azonnal segít, ha kockázatot észlel, az eljárás lényege, hogy az adóhatóság nem ellenőriz, nem szankcionál, hanem önellenőrzést javasol, és ha szükséges, közvetlen szakmai támogatást nyújt a hibák, hiányosságok kiküszöböléséért – fejtették ki.
Hozzátették: ez gyakorlatilag egy az ügyfélre specializált személyes adószakmai tanácsadás, amellett, hogy az adóhivatali segítségnyújtás a már bevallással lezárt, korábbi időszak hibáinak javítását, hiányosságainak pótlását is érinti.
penzfelvet01

A tájékoztatás szerint a revizorok munkáját úgynevezett célzott kiválasztás segíti, amelyben a kockázatelemzők megvizsgálják a NAV adatbázisában meglévő adatokat. Így például a benyújtott bevallásokat, adatszolgáltatásokat, az esetleges ellenőrzési tapasztalatokat, továbbá a nyilvánosan elérhető és a más hatóságtól, adózótól származó adatokat, amelyeket az adóhivatal szakemberei az online pénztárgépekből és az elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszerből származó valós idejű adatokkal is kiegészítenek.
A kiértékelést követően indulhat a támogató eljárás, amelyek keretében rendezett jogsértések miatt semmilyen szankciót nem szabhat ki a NAV, a rendszeres és üzletszerű adóelkerülés és adócsalás kivételével – olvasható a minisztérium közleményében. (MTI)

 

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Kiemelt kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL