Március 15-ig minden választókerületben megnevezik a jelöltjeiket a szocialisták. Kik jöhetnek nálunk szóba? Ezt elemzi most az Eger Hírek.
Nem is olyan régen a helyi kommereket vettük számba, akkor még nem sejtettük, hogy hamarosan nagyot akarnak lépni országosan. Most az elnökük, Molnár Gyula jelentette ki, hogy március 15-ig mindenhol kiválasztják és megnevezik az általuk az országgyűlési választáson indítani kívánt jelöltet.
Nézzük meg, hogy errefelé kik is jöhetnek szóba!
SZALÓCZI GÉZA
A lajtorjás. Ahogy korábban írtuk: a szmokingot usankára váltotta, a 2014-es országgyűlési választáson felépítették az arcát, de azóta sajnos eltűnt. Még a helyi önkormányzatba sem került be. Come back, Géza!
Esélye az indulásának 1-10-ig: 4
CSONTOS SÁNDOR
Az MKB bank egri fiókvezetője. Közismert baloldali ember a városban, olyan, aki még a másik oldalról is tud szavazatot szerezni. Értékőrző, lokálpatrióta, tehát olyan jelölt lehetne, aki hoz a szociknak. Más kérdés, hogy ezt egy állami bank vezetőjeként nemigen vállalja majd be.
Esélye az indulásának 1-10-ig: 4
MIRKÓCZKI ZITA
Az MSZP városi elnöke, habár erről vannak viták. Önkormányzati képviselő, nő. A testületben is jól szerepel. A női vonal erősítése fájdalmas lehet a macsó fidesznek, szóval Mirkóczki befuthat. Jól csengő neve miatt akár Jobbikos szavazatokat is behúzhat.
Esélye az indulásának 1-10-ig: 7
WEIL ZOLTÁN
Amennyiben néhány helyen a DK és az SZDSZ maradéka fogja fújni a passzátszelet és bekérik ezt a választókerületet akkor lehet esélye. A korábbi nagy szadeszos, a híreink szerint mára gyurcsányista lett.
Esélye az indulásának 1-10-ig: 5
KORÓZS LAJOS
Jelenleg is országgyűlési képviselő, igaz az előző választáson Hatvanban indult, de volt már a füzesabonyi körzet jelöltje is. Szóval megyeileg univerzáis. Pártja szociális ökle, ismertsége megvan, véleményünk szerint amennyiben pártos jelölt indul majd, akkor jelenleg ő tűnik a legesélyesebbnek.
Esélye az indulásának 1-10-ig: 9
SCHMIDT ISTVÁNNÉ
Az Egri Pedagógiai Oktatási Központ vezetője. Nagy Imre korábbi polgármester és országgyűlési képviselő köréhez tartozik, eladható civilként, szakemberként meg nőként. A helyi MSZP berkekből származó információink szerint tartja a kapcsolatot.
Esélye az indulásának 1-10-ig: 5
NAGY IMRE
Komoly tapasztalata van a jelöltségben (országgyűlési, önkormányzati), más kérdés, hogy a korábbi bírósági ügye nem tenne neki jót a kampányban. Ennek ellenére infóink szerint még pislákol benne az indulási kedv, a helyi tagság is támogatná.
Esélye az indulásának 1-10-ig: 7
FARKAS JÓZSEF
Mi van, ha civil jelöltet akarnak indítani a választáson? Olyat, aki nem pártos. Olyat, aki komoly gazdasági tényező.
Akkor kerülhet elő emberünk. Régi KISZ-káder, de a rendszerváltoztatás után ő a gazdasági felhalmozást választotta. A Sanatmetal tulajdonosa. Egy rendbenlévő, mostanra civil arc.
Esélye az indulásának 1-10-ig: 6
TÖRÖK ZSOLT
Volt Egerben önkormányzati képviselő, van országgyűlési tapasztalata is, nem tudjuk, hogy most mi van vele. Napjainkban nincs jelen a város közéletében, azonban ha bekopog okozhat kellemetlen pillanatokat. Párton belül és kívül egyaránt. Országos lobbiban bízhat, a Mesterházy-féle csapatot erősíti.
Esélye az indulásának 1-10-ig: 7
FÜLÖP GÁBOR
A Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára. Köztudottan nem egy nagy Orbán- fan. A szoci jelöltséghez teljesen adott a fizimiskája. Az ismertsége megvan, van alatta infrastruktúra is, eladható, mint régi motoros a városban. Hátránya, hogy már eléggé oldszkúl, nem a lendület mintaképe.
Esélye az indulásának 1-10-ig: 6
Szóval szerintünk ez az ismert és pletykált felhozatal, ha az MSZP vezetőinek mondása igaz (erre ne vegyünk mérget), akkor március 15-ig minden kiderül.
Ezzel kapcsolatos szavazásunk a jobb oldalon látható majd, ahol arról lehet véleményt alkotni, ki legyen az MSZP jelölte Egerben.
Fotó: rtl.hu/tveger.hu/mszp.hu/sanatmetal.hu/sikerado.hu
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

























