Lépjen kapcsolatba velünk

Mostantól újra csusszanhatnak a kicsik a Gárdonyi téren

U6I8882

Mostantól újra csusszanhatnak a kicsik a Gárdonyi téren

Ez a cikk több, mint 9 éve és 11 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Megnyitott a belvárosi koripálya, amely karácsonyi ajándékként a 12 éven aluli gyermekek és a kisgyermekes egri családok számára ingyenes korizási lehetőséget biztosít a Gárdonyi téren. 

Habis László polgármester bevezetőjében elmondta: a nagyméretű városi műjégpálya kialakításához az EVAT Zrt. biztosít területet az üzemeltetőnek, s az 1200 m2-es műjégpálya várhatóan december 6-án, tehát a Mikulás érkezésének napján nyílik meg. (Plusz infó: kiegészítő szolgáltatásként melegedő, korcsolyaélezés és kölcsönzés, valamint minden, a jégpályákon ismert igényt kielégítő büfé áll majd a csúszni vágyók rendelkezésére. Hétvégén „korisuli” várja az egrieket, ahol egyaránt lesz oktatás a gyermekek és a felnőttek részére is.)

_U6I8882-2

A városvezető rámutatott: az elmúlt évekhez hasonlóan – november 25-én – megnyílt a kisebb méretű korcsolyapálya a karácsonyi vásár közvetlen közelében, a Gárdonyi téren. Ezt a létesítményt az Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye (EKVI) üzemelteti. A „mini-koripálya” évek óta egy, az önkormányzat által biztosított ünnepi ajándék az egri családoknak és gyermekeknek, melyet idén az adventi időszak kezdetétől az iskolai téli szünet végéig élvezhetnek, mindössze négy szünnappal. A Gárdonyi téri pálya használata és a korcsolyakölcsönzés is díjtalan, a pályát 12 éven aluli gyermekek vehetik igénybe, a kísérőknek pedig lábzsákot biztosítanak.

_U6I8886-2

Bodnár Gábor, az EKVI igazgatója a sajtótájékoztatón elmondta: a létesítményt november 24-én állították fel és 25-én, pénteken birtokba is vehették az egri gyermekek. A kezdő napon még kedvezőtlen volt az időjárás, de szombaton és Advent első vasárnapján összesen 450 gyermek lépett a pályára, az iskolákkal is folyamatos az egyeztetés a mindennapos testneveléshez kapcsolódóan. A korcsolyapálya valamivel több, mint 210 négyzetméteres méretével a tavalyinál kis mértékben nagyobb, borítása hűtést nem igénylő, az időjárástól függetlenül használható, ún. szintetikus jég. Ez a ruházatot nem roncsoló folyadékkal tesznek csúszóssá. Ez a pálya azok számára a legalkalmasabb, akik most ismerkednek a korcsolyázással, ezért ez a lehetőség az óvodások és általános iskolások számára nyitott, utóbbiak közül is a kisebbeknek ajánljuk.

_U6I8856-2

A korcsolyapálya a hét minden napján, 10.00 – 19.00 óráig használható, kivéve december 31-ét, amikor 13.00 óráig lehet csúszni, valamint a december 24-25-26., illetve a január 1-jei napokat, amikor a létesítmény zárva tart – mondta el az üzemeltető.

_U6I8852-2

A két korcsolyapálya üzemeltetésének legfontosabb célja idén is az, hogy a téli sportot kedvelő egriek minél szélesebb köre tölthesse hasznosan szabadidejét a hideg napokon. Fontos, hogy Egerben elérhető áron, jó körülmények között hódolhassanak kedves időtöltésüknek a sportbarátok. Ugyancsak kiemelt cél, hogy a kisgyermekek megismerkedhessenek a mozgásnak ezzel a formájával is, kipróbálhassák és megszerethessék a korcsolyázást, mint remek, egészséges téli időtöltést.

Fotó: Nemes Róbert

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Kiemelt kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL