Korábbi cikkünkben azt elemeztük, hogy ki lehet a „szocik embere” Egerben. Tettük mindezt azért, mert ők is erre keresik a választ, amit el is mondanak majd nekünk jövő márciusban, hiszen közlésük szerint ekkor megnevezik országgyűlési képviselő jelöltjeiket.
Az EH olvasói is szavazhattak a kérdésben, most ismertetjük a dobogós helyezéseket.
Mirkóczki Zita
Ő kapta a legtöbb szavazatot, 30 százalékkal végzett az első helyen. Mi is végig esélyesnek tartottuk, de nem őt tippeltük befutónak, dobogós helyre vártuk. Lehet, hogy megkapta Mirkóczki Ádám szavazatait is. Érdekes lenne egy női jelölt Egerben.
Korózs Lajos
A büszke ezüstérmes 23 százalékkal. Szerkesztőségünk őt tippelte az első helyre. Mindenesetre erős volt a verseny Mirkóczki Zitával. Lajosunk erősen mozog azért, nem írhatjuk le.
Török Zsolt
Erősen lemaradva, 16 százalékkal lett a harmadik. Úgy tűnik, hogy az egriek még mindig emlékeznek rá, sokan el is tudják képzelni újbóli szerepvállalását.
Így néz ki a dobogó. Ezután erős szakadék jön, az világosan látszik, hogy az egriek inkább a teljesen direkt, MSZP-s jelölteket támogatták. A balra húzó, de civil jelöltek labdába sem rúghattak a szavazás szerint.
Hogy mi lesz pontosan? Az MSZP -s ígéret szerint márciusban kiderül.
Fotó:sikerado.hu
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!



















