Osztloczki Pálné Terikének egy héten belül két cicája is eltűnt Egerben a Tetemvár városrészben. A hölgy úgy gondolja, valaki tudatosan tüntette el a macskáit.
Itt megnézhetitek élő videónkat, melyben Terike elmeséli, miként tűnt el a két cicája!
Mint Terike elmondta, december 5-én nem tért haza Koko nevű füstszürke cicája, ezt követően pedig Foltika névre hallgató fekete fehér cicáját december 11-én látta utoljára. Azóta egyik cicája sem tért haza. – Foltikát előtte már ki sem engedtük, féltettük, csak arra az időre mehetett ki, hogy elvégezze a dolgát. De azon az egy délelőttön elment és azóta sem jött vissza – panaszolta Terike.
A hölgy szerint valaki elteszi láb alól a cicákat a környéken. – Nem tudom, hogy ki csinálja. A cicákon lehet látni, hogy egészséges környezetben, szépen, rendezetten élnek. Nagyon szépek voltak – mesélte. Terike szerint az ok talán az lehet, hogy biztosan sokan nem szeretik ha bejárnak a cicák a portájukra, és ott végzik a dolgukat. – Bízom abban, hogy aki ezt csinálja, az is elolvassa, hallja. Jelenleg nem merek már cicát hozni a házhoz, egyelőre ezt kell kiheverni. Ha lesz is, tavasszal jön leghamarabb cica hozzánk. Még mindig várom őket, hátha itt ülnek a lábtörlőn, hátha haza jönnek – reménykedik Terike.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!















