Lépjen kapcsolatba velünk

Kiss Norbi mellbimbók és serlegek árnyékában értékelte 2016-ot

Knorbi2

Kiss Norbi mellbimbók és serlegek árnyékában értékelte 2016-ot

Ez a cikk több, mint 9 éve és 10 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Kiss Norbert kétszeres kamion Európa-bajnokkal beszélgethettünk a pályafutásáról, Forma-1-ről, a karácsonyról, valamint kaptok tőle néhány vezetési jó tanácsot. 

Természetesen először a versenyzői énjét szólaltattuk meg. Nagy változásokkal indult el az idei szezonja, hiszen az Oxxo Racinget elhagyva a Tankpool-nál kötött ki. – Nagyon vágytam új közegre, másrészt pedig nem éreztem, hogy olyan jól működne az Oxxo, mint ahogy szerettem volna. Úgy nézett ki, hogy csak fél szezont fogunk tudni teljesíteni a bajnokságban, ami nekem már nem volt annyira csábító, úgyhogy megnéztem, hogy milyen egyéb lehetőségeim vannak, akkor ültem le a Tankpoolosokkal, akik elmondták, hogy egy három éves project keretein belül szeretnék felhozni a Mercedest, és megnyerni a bajnokságot, ez pedig egy olyasvalami volt, ami nagyon motivált – fejtette ki Norbi. Az összetettben 5. helyezést ért el, ami elmondása szerint egy sokkal jobb eredmény, mint amire számítottak, hiszen az év elején még kérdéses volt a két Tankpool kamion rajtvonalra állítása is. A hungaroringi hétvégét emelte ki, hiszen onnan négy dobogós helyezéssel távozott. Persze a gyengeségek is előtérbe kerültek, a fejlődés viszont töretlennek mutatkozik a csapatnál, a cél pedig az, hogy Norbiból és a csapatból bajnokot faragjanak.

 

knorbi1

Norbit ha nem kamion volánja mögött, akkor a televízió képernyője előtt láthatjuk, hiszen a Forma-1-es közvetítésekkor szakkommentátorként találkozhatunk vele. – Ez egy nehéz feladat, ott lenni és megpróbálni hirtelen válaszolni a spontán kérdésekre. Kicsit élvezem, bár sokat izgulok még mindig, pedig most már évek óta járok oda, de egyre jobb, és egyre lazábbak tudunk lenni – mondta. Nem kerülhettük meg a Rosberg saga-t, és elmondta, autóversenyzőként belelátva az autósportba, meg tudja érteni Rosberg érvelését, hiszen ez egy stresszes környezet, és vannak olyan emberek, akik ebben a légkörben nem szívesen dolgoznak egy perccel sem tovább, mint ameddig szükségesnek érzik. Amit persze nem hagyhattunk ki, az a Mercedes második autójának ülése. – Adnék egy lehetőséget Pascal Werhlein-nak, pár éve Mercedes pilóta, megnyerte a DTM-et, szerintem jól menne – válaszolt.

Mivel egy vérbeli sofőr mellett utazhattunk, így megkértük Norbit, lássa el olvasóinkat néhány jó tanáccsal, hogyan készüljenek fel a téli utakra. – A technikai felkészítés az nagyon fontos, a gumik, a futómű állapota rendkívül fontos. Ha ez megvan, akkor nagyban csökken a baleset kockázata – mondta. Az autóvezetőknek pedig azt a tippet adta, hogy jól mérjék fel az útviszonyokat és tartsák be követési távolságot különösen a téli időszakban. Türelem és óvatosság, ez a két főszabály!

Ha az utak nem is havasak, de Norbi programjait tekintve el van havazva, még mindig csak tervezgeti a karácsonyt, amit szűk családi körben ünnepel. Karácsonyi specialitása nincs, a párja elárulta róla, hogy épp fogyókúrázik. Örülnek, ha otthon lehetnek, és pihennek. – Húzós volt ez az év, elfáradtam rendesen, kelleni fog egy-két hét a pihenésre.

 

 

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Kiemelt kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL