Lépjen kapcsolatba velünk

Ha Egerben tanulsz, és elakadsz út közben, rájuk bizton számíthatsz

16231152 1407405135956448 1328924986 o

Ha Egerben tanulsz, és elakadsz út közben, rájuk bizton számíthatsz

Ez a cikk több, mint 9 éve és 9 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Január 24-én nyílt napot szervezett az egri campus. Az egyetem főépülete előtt a Líceum Garage vert tábort, zenés sátrukban népszerűsítették a klubjukat. 

Kedden a fiatalok nyílt nap keretein belül ismerhettétek meg az Eszterházy Károly Egyetemet. Délelőtt az iskola főépülete előtt a Líceum Garage sátrába botlottunk bele. A Líceum Garage az egyetem autós és motoros klubja. Az egyik alapítótól, Sipos Danitól megtudtuk, hogy a klub alapcélja, hogy segítsen a hallgatóknak, például ha valaki Budapestről jár ide egyetemre, és Kerecsendnél lerobban, akkor a klubot értesítheti és ingyenes segítségben részesül.

16231152_1407405135956448_1328924986_o

Ahogy Dani elmondta, a klub 1,5 éves, a tavalyi gólyatáborban jött az ötlet, és két társával kezdték el ezt megvalósítani. – Már ott tartunk, hogy alkatrészeket beszerzési áron tudunk szerezni a tagoknak, illetve az egyetem számol velünk, nem mi ajánljuk magunkat, ők hívnak minket – mesélte Sipos Dani. Mint mondta, van egy testvérklubjuk a Szent István Egyetemen, akik már 4 éve működnek, de mégis sikerült őket beelőzni hírnévben a mindössze 1,5 éves Líceum Garage-nak. – Azt szeretnénk elérni, hogy minél többen csatlakozzanak és vigyék a hírünket. Minden saját kasszából megy, de nagyon megéri, mert egy kisebb család kezd kialakulni, és nagyon szeretem csinálni – részletezte Dani. Ha ne adj’ isten lerobbannátok, akkor keressétek bátran a facebookon a Líceum Garaget!

Fotó: Molnár Helga

 

 

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Kiemelt kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL