CENTERHALF: Oroszországból szeretettel… vagy talán mégsem!

A szálak a közeljövő és a jelen eseményeinek összefonódásából bomlik ki. Közeledik az orosz rendezésű 2018 – as futball világbajnokság. Megüti a fülünket, orosz játékfilm készül Lev Jasinról a hatvanas évek legendás orosz kapusáról. A látókör kontúrja élesedik, de még hiányzik a cselekvés. Most már csak egy a kíváncsiságot beindító momentum, egy beszélő tárgy vagy írás hiányzik. Véletlenül előbukkan egy érdekesség az 1971 –es Labdarúgás októberi számából. Rövid, egy oldalas interjú a Budapesten tartózkodó Aszaf Mihajlovics Messzerer orosz balettmesterrel és koreográfussal. Messzerer a futball és a művészet kapcsolatáról beszél benne:

„ – Mit tagadjam, sokat tanultam a sporttól. A legtöbbet talán nagy szerelmemtől, a labdarúgástól: plasztikusságot, robbanékonyságot, szemléletességet. Talán furcsán hangzik, de meggyőződésem: a balettnek is van mit merítenie a futballból… Annál is inkább, mivel a labdarúgás olyan „nyersanyag”, amitől lángra lobbannak a szívek…”

Érdekes dolgokat tudhatunk meg tőle az 1930-as évekbeli Szovjetuniójáról, a labdarúgás akkori szerepéről:

„ – Azt hiszem kevesen tudják Magyarországon, hogy a híres koreográfus, Igor Mojszejev is feldolgozott labdarúgó – témát. Az operett és esztrád-színpadokon egyaránt szerepelt nálunk a futball. Bár vetekedne hazámban a sportág színvonala a művészetbeni ábrázolással. Meg kell azonban mondanom, sokkal többet várok a kor jelentős alkotóitól. Bizony kevés a sportot, a labdarúgást magas szinten ábrázoló mű. Annak idején a harmincas években óriási siker volt „A kapus” című játékfilm, amely a foci népszerűsítésében felbecsülhetetlen szerepet töltött be. Ilyen effektív hatást egyetlen egyesület, edző vagy csillag sem tudott elérni. Tízezrével jöttek a levelek a főszereplőhöz. A borítékot csak így címezték: A köztársaság kapusának, Moszkva. Ma sajnos hiánycikk az ilyen szuggesztív erejű, a sportnak nagy szolgálatot tevő alkotás. Pedig a kibernetika korszakában igencsak szükség van új esztétikai töltésekre…”

Az utolsó mondat ma sem vesztett életfilozófiai jelentőségéből. Ráadásul itt a film, a képalkotás társadalmi ereje és a kapus mint visszatérő motívum. Ébredezik a kíváncsiság. A futball milyen sok formában került előtérbe a sztálini Szovjetunióban az 1930-as évek elején… Némi útbaigazítást kapunk Messzerertől, amikor arra a kérdésre válaszol, hogy a futball művészet vagy sport.

„ – Egyértelmű választ nem lehet adni erre a kérdésre. Annyi bizonyos: a hús – vér mérkőzések alatt a stadionok hatalmas színházakká alakulnak át, ahol nemcsak az derül ki, ki a jobbik, hanem kibontakoznak a legelbűvölőbb alakítások. Drámaiak, lelkesítők, szellemes improvizációktól és frappáns megoldásoktól csillogók. Szergej Eizenstein a nagy filmrendező egyszer így kiáltott fel: „– Micsoda bűvölet! Pillanatok alatt fellelkesülnek az imént még depressziós tízezrek! És nem kell hozzá más, mint hogy formás támadás után a csatár látványos gólt szerezzen! …

A sok forma mögött meglátjuk a korszak lényeget a tömegben rejlő erőt és annak kiaknázását. A tömegmozgatásának alapvető és a tömeglelkesítés sokrétű kérdése jön velünk szembe. Valamilyen tárgy kellene, amelyben mindez a labdarúgással összekötetésben kristályszerűen megmutatkozik. Folytassuk a keresést. Messzerer egyik mondata felkelti a figyelmemet : “Hogy a sport nem másodrangú területe neves művészeknek, arra jó példa többek között Bernard Shaw, Alexandr DejnekaLenin –díjas festő, Jack London, Ernest Hemingway.”

Itt az ismert angol nyelvű írók mellett egy (számomra) ismeretlen szovjet – orosz festő. Kopogjunk be a „kiállítására”. A kinyitott ajtó mögül a szemünk által ismert szocialista realizmus szürkébb és hidegebb folyosója tárul elénk. A tekintet Alexandr Dejneka 1932 –es festményénél akad meg: „A futballistánál”.

Megállunk, ez lehet az a kristályszerű tárgy, a jelentéstartalmát fürkésszük. Eltérést érzékelek a többi alkotáshoz képest, kissé ikonszerű. Lehet, hogy a belső látásom csal meg, a futball és a világhírű orosz ikonok együttes és előzetes képzete játszik velem?A futballista alakábrázolása és a templom meglepetése erősítheti ezt az érzetet. Szilárdabb kiindulópontot kellene keresni.

„A futballista” a szocialista realizmus olvasatában

Nézzük meg, hogyan illeszkedik a festmény a szocialista realizmus politikai doktrínájába. Megpróbáljuk összevetni az akkori ideológiai irányvonal követelményeivel. A. V. Lunacsarszkij oktatási népbiztos (1924-29) és kultúr-ideológus korabeli írásaiból (1929) és szocialista realizmusról tartott előadói beszédéből (1933) szerzünk vonatkozási pontokat.

A művészet politikai feladataiból:

„A művészet másik feladata ideológiai: az új ember nevelésének elősegítése. Ide tartozik a harc minden régi ellen: ez a cél legkönnyebben a művészi szarkazmussal, művészileg kifejezett felháborodással stb. érhető el. Ide tartozik továbbá határtalan, változatos és mindmáig mozgásban lévő valóságunk művészi meggyőződéstől áthatott, gyújtón lelkesítő ábrázolása. ide tartozik végül a szocialista ember megformálása, amilyennek lennie kell, az utópikus pillantás a jövőbe.” (A szocialista építés és a művészet.)

Beléptünk a kor légkörébe. Megjelenik az uralkodó elmélet homlokzata: az osztályharc kommunizmusig vezető létrája. Ahogy lépsz fel a korábbi lépcsőfok eltűnik, a felfelé menetben átalakulsz, végül megvalósul az eszményi ember alkotta eszményi közösség. A festményen szembeötlő a lebegés, a létra hiánya valamint a futballista óriás alakja. Vessük össze a Lunacsarszkij által megfogalmazott doktrínával:

„ A monumentális realizmus realisztikus elemeket használ fel, ezeket mélységesen hiteles, a valóságunkban ténylegesen vagy potenciálisan meglévő elemek – és kölcsönhatásaik – által tökéletesen igazolt művészi kombinációban egyesíti. De jogában áll olyan gigászi alakokat teremteni, amelyek nem léteznek a valóságban, hanem kollektív erőket személyesítenek meg.”

Az ilyen irányú művészi megszemélyesítés előképeként és példájaként Aiszkhülosz Leláncolt Prométheuszát említi. Lunacsarszkij szerint az arisztokratikus beállítódással bíró Aiszkhülosz az általa veszélyesnek vélt „támadó demokrácia” vonásait gyúrta egybe Prométheusz alakjába: „aki tiltakozik, s az értelem, a jó, sőt a technika új fogalmát szegezi szembe a régi renddel. […] Ilyen hős – technikai zseni, a tűzcsinálás felfedezője, osztályát forrón szerető ember és tántoríthatatlan lázadó, mártír egyszemélyben – nem élt a valóságban; Aiszkhülosz kora nagy embereinek összes vonásait egyesítette Prométheusz grandiózus alakjában, amely egyáltalán nem illuzórikus figura.”

Majd így folytatja Lunacsarszkij:

„Ezek a polgári gondolkodók – Aiszkhülosz, Goethe és Shelley – Prométheusz grandiózus alakjában ábrázolták mindazokat az elemeket, amelyek akkor a fiatal forradalmi burzsoáziát lelkesítették. Miért ne lehetnénk a mi művészetünkben ilyen szintetizált grandiózus alakok, ha nem a regényben vagy a drámában, hát az operában vagy a nagy szabású szabadtéri játékokon, melyeket tíz – meg tízezren néznek végig? Ez nem realizmus? Igaz, megvannak itt a romantika elemei, amennyiben a művész a valóság elemeiből nem valósághű kombinációkat hoz létre. De ezek hitelesen tükrözik az igazságot. Ez az igazság felszínre hozza a fejlődés benső lényegét, zászlóként jelzi az utat, és nincs okunk kétségbe vonni, hogy szükségünk van ilyen művészetre. Megalkotni a nagy proletár vezér reális alakját – hatalmas feladat, amely igen magas rendű világnézetet és kiváló tehetséget követel.”

A futballista megfelel a fenti programideának és megszemélyesítésnek. A labdarúgó játék kollektív volta, a fizikai teljesítmény és a küzdeni tudás harcos egysége megfelel a munkás – proletáregységnek. A játék korabeli újszerűsége és modernitása valamint az űzéséhez szükséges technikai – taktikai elemek elsajátítása a modernitás felé mutatnak. Ráadásul benne van a gólt hozó forradalmi pillanatok újbóli megélése.

Végül rendelkezik a tömegeket megmozgató spontán népszerűséggel. E tulajdonságok összevonásával a futballista alak egyre csak növekszik a festményen. Messzerer labdarúgásról tett korábbi megállapításai is beolvadnak a titáni formába: „plasztikusság, robbanékonyság, szemléletesség valamint a labdarúgás olyan „nyersanyag”, amitől lángra lobbannak a szívek…”. A futball olyan talált tűz, amit mesterségesen tovább lehet izzítani és bizony el is lehet lopni…

“A futballista” a történelmi háttér árnyékában

Láttuk „ A futballista” óriás alakja megtestesítheti a „ a szabadtéri grandiózus Prométheuszi ideát és könnyen összefüggésbe hozható a szocialista mozgalom elméleti dinamikájával. Gondoljunk tovább a Prométheuszhoz kötődő mitológiai hagyományt és párosítsuk a kép hátterét adó szovjet fejlődéssel:

„Prométheusz vízből és földből embereket gyúrt, és megajándékozta őket a tűzzel, melyet Zeusz elől köményszárba rejtett. (Apollodórosz: Mitológia).”

Megkezdődik a sztálini út a nagy fordulatot jelentő első ötéves terv (1929-1932). A nehézipar gyors erőltetett felépítése és a mezőgazdaság erőszakos kollektivizálásának végrehajtása. A sztálini doktrína a nyugattal szembeni paritás jegyében a hadiipar elsődleges kielégítését tekinti főcélnak. A forradalom és polgárháború utáni konszolidáltabb húszas évek – paraszti magántermelést és kereskedelmet engedélyező (NEP-korszak) – alatt fellépő problémákat a demográfiai növekedést és az ellátást, az ipari és a mezőgazdasági termelés kérdését, a város és vidék közötti egyensúlyhiányt a sztálini gazdaságirányítás kezdetei rendkívüli módon kiélezi.

A paraszt- munkás ember diktatórikus összegyúrása prométheuszi szenvedéseket idéz elő. Meghasonlás, félelem, szorongás periódusa jellemző a korra. A társadalom ellátási nehézségekkel, állami végrehajtás által generált erőszakspirállal, éhínséggel és halállal nézz farkasszemet. A felső vezetésben, a végrehajtó bürokráciában is tapasztalható a megrendülés az út kivitelezési módja illetve helyessége tekintetében.

Hogyan alakul ennek tükrében a Lunacsarszkij által megfogalmazott „szocialista Prométheuszi idea” és „a nagy proletár vezér reális alakjának” összekötése? Problematikusan, különösen képünk keletkezésének idején, 1932-ben. Mindent elmond az 1932 –es év súlyosságáról, hogy Sztálin ebben az évben nem mutatkozik a nyilvánosság előtt. (Béládi László – Krausz Tamás: Sztálin). Idézzünk még egy ezzel összefüggő és korhangulatot jellemzői történészi feljegyzést az 1932-es évről:

„Az ellenzők között Kirov, a leningrádi titkár lépett fel a leghatározottabban. Kirov már olyan dolgokat is megengedett magának, hogy ha ellátási zavarok voltak Leningrádban, kinyittata a katonai raktárokat, így töltötte fel az üzleteket. Ezért Szálin és Molotov a Politikai Bizottságban Kirovot népszerűség – hajhászással vádolták.” (Szabó Miklós: Szovjet Kommunista Párt története, 1983)

Jellemző, hogy a személyi kultusz nyomdaprésében született 1949-es Sztálin életrajzban találunk 1929-as 1930 – as, 1931-es és 1933-ás sztálini megnyilatkozást. Az 1932 –es évből viszont nem.

A „sztálini csönd” évének áprilisában a különböző művészeti csoportokat államilag centralizálják, a kolhozosítás propagálását kapják feladatul. A történelmi háttérből kiemelkedő festményünk a „labdarúgó – Prométheusz ábrázolása” újabb értelmet nyerhet. Az szocializmus építésének gyakorlata és hite meghasonlik. A társadalom fogékonysága és befogadóképessége a bejáratott témákkal (forradalmi, polgárháborús, és munkás heroizmus) propaganda jelképekkel szemben csökken (kalapács, sarló, összeszorított ököl stb.). Ezek időleges helyettesítésére új, élő szimbólumokat kell találni. Addig, legalábbis amíg az új rendet és kollektivizmust szolgáló jelképrendszer ismét megszilárdul a társadalomban, legalábbis együtt tudnak élni mögöttes tartalmaival.

Eizenstein korábbi művészi felkiáltása ismét visszhangra találhat: „– Micsoda bűvölet! Pillanatok alatt fellelkesülnek az imént még depressziós tízezrek! És nem kell hozzá más, mint hogy formás támadás után a csatár látványos gólt szerezzen! …

A művész 1932-es labdarúgó témaválasztása egyre jobban körvonalazódik: megfelel a szocialista realizmus korbeli követelményének a megálmodott „prométheuszi ember” új szocialista ember jövőképének; tárgya nem kelt ellenérzést a bizonytalanság korában, az osztályellentéteket nem élezi tovább.

Visszaköszön a témaválasztásnál kezdeti kiindulópontunk a Messzerer által megidézett futball – színház- balett – film egymásba fonódó és egymást erősítő kapcsolata a harmincas évekből. A futball, és maga a kép nevelő – propagandisztikuseszközként jelenik meg, melynek célja az új rendszerbe történő beilleszkedés elősegítése.

„A futballista” az alkotói szabadság fényében, egy lehetséges – alternatív felfogás

A témaválasztás társadalmi lélektana a festő, Alexandr Dejneka rövid magyar nyelvű ars poeticájából (Alkotómunkám,1961) vett gondolatával támasztható alá:

„Az igazi művészet nagy, igazi érzések eredményeként születik, és nemcsak öröm, a felháborodás is ilyen érzés. A gyávaság nem hoz létre nagyszabású formát. A művészet az emberi lelkiismeret, még ha időnként büntetőtörvénykönyv egyes cikkelyeinek illusztrálójává silányul is.”

Ehhez a művészi pozicionáláshoz nem kell sok kommentár, korérzet, az alkotói és szocialista forradalomba vetett hit és a valóság kontrasztja.

A másik:

„De ha a kép kisszerű „konjunktúra témát” ábrázol, élete csak a kiállítás bezárásáig tart. Az olyan művek maradnak fenn, amelyek öregnek, fiatalnak egyaránt kedvesek, amelyekkel mindenki jóleső, meghitt beszélgetést tud folytatni. Meghitt beszélgetést azzal tudunk folytatni, aki közel áll hozzánk, akit megértünk. A képeknek is érthetőknek, tehát reálisnak kell lenniük. a realitást mintaszerű ábrázolásával érjük el.

Vajon a pártember, a munkásember, a parasztember is „meghitt beszélgetést tudott folytatni” a futballista képével. A formanyelv esetében követi az államilag elvárt rendszerkövetelményt a tökéletességet sugárzó antik, görög klasszicizáló pózokat. Prométheusz „visszatér”: a görög testkultúra, a közösség-kultusz, az erő, a dinamika, a művészetnek tulajdonított nevelői erő követendő mintaként szolgál. A festmény futballista alakja az ókori görög sportoló és harcos ábrázolásokkal hasonlóságot mutat, különösen a támadó lándzsás, lándzsadobó alakokkal. Nem Polykleitosz Lándzsavivőjének könnyeden álló alakjához hasonlít. Az osztályharc még nem ért a végéhez.

A lándzsavivő – póz, a kor vészes bizonytalanságérzete, valamint a „meghitt beszélgetés” befogadó – művészeti elv és az időtállóság előhívhat még egy rejtett, az orosz hagyományokban erős tartalmat. ASzent György ábrázolásokhoz köthető vallási, hazafias, népies tartalmat. A szocialista realizmus, ellentéteket feloldó szintetizáló oldalába beleilleszkedhetett, gondoljunk a sűrített és tömörített Prométheusz – meghatározásra. Szent Györgyöt fiatalon és vörös hajjal ábrázolja a bizánci és az orosz képzőművészet, a lándzsa hozzátartozó fontos jelkép.

A futballista alak magába olvaszthatja mindezeket. Erősítheti ezt az alakfelfogást a Sárkányölő Szent György lovas ábrázolásain látható figuramegoldás és kompozíció. A lovas kengyelbe feszített lába, mintegy a futballista támaszkodólába, a támadólándzsa fogómozdulata pedig a lendítő-rugólábat kiegyensúlyozó kéztartással mutat rokon vonást. A hasonlóságot erősíti, a lovag ábrázolásokon látott kengyelbe feszülő lábon lévő térdvédő, mely kiemelkedik a vértezetből. Labdarugónk is kap egy fehér térdvédőt. Ez az egybeesés lehet véletlen is, de alkotói asszociáció útját erősítő bizonyítékként is felfogható.

Hiányzik a ló, amelyen Szent György legyőzi vagy már legyőzte a sárkányt. A futballista vörös alakjával kontrasztot mutató fehér futballcipők, akár a György – ábrázolások fehér lovas szimbolikáját is hordozhatja magában. A kor kommunista mítoszképzésébe a közös üzemi gazdálkodás hirdetésébe a traktor versus ló relációba nem illhetett bele, ráadásul az állatállomány, így a lóé is drasztikusan lecsökkent…

A színkompozíció a vörössel a futballista alakját tolja az előtérbe, mögötte templomot láttunk, amely a lovas Szent György ábrázolásokon megjelenő várépület formájával hozható összefüggésbe. A templom vélhetően a moszkvai Vaszilij Blazsennij székesegyház. Moszkva védőszentje Szent György. A futballista alak Szent Györgyre emlékeztető – jellege még inkább fenntartható a kor művész – befogadó kapcsolatában.

Történelmi – tartalmi összefüggéseiben Szent György aspektusai magában hordozzák a megkínzott keresztény vértanú, a keresztény rend és világhierarchia egyik őrzőjét, a túlerőben lévő külső ellenséggel szembeni harcos, a nemzeti, a paraszti világ védelmezőjeként fellépő szent képét. A kortörténései a hadiipar felfejlesztéséért vállalt óriási társadalmi áldozatok, a mezőgazdaság ostroma kiálthattak Szent Györgyért.

Hova tűnt a sárkány, a legyőzendő ellenségkép? A bolsevik – szovjet agitációs propaganda plakátokon találkozhatunk még vele, hol a körbefogó imperializmus támadását, hol a polgárháború ellenforradalmi erőit jeleníti meg. A sárkány hiánya természetesen a témaválasztás határaival is magyarázható, de a szorongó korban ott lehetett a miért kérdése. A korábbi látható legyőzendő akadály és hiányában, az első világháború a forradalom és a polgárháború után miért kell visszatérni a régi eszközökhöz.

Marad a kor szociális utópiáját építő, új, jövőbeli embertípusának megteremtése. A témaválasztás formai hasonlóságai alapján és a kor ismerete tekintetében nem mondanák le a sárkányról és a vele folytatott küzdelemről.

Amennyiben tovább nyitjuk a mitologikus értelmezés határait, a hős és sárkány küzdelmeiben általában a nap/hold világos és sötét oldalának változásában meglátott harc képeződik le. A labda égitestszerűsége és a futballista pózban meglátott lándzsa, mely a napsugarak jelképeként is értelmezhető akár, a természet legyőzését a modernizáció beteljesülését is sugallhatja.

Az úton levést a labdarúgó lebegése, a jövőbeli elérendő utópia távolságot a labdarúgó kékszínű nadrágjának és a szürke labda között húzható átló érzékelteti. A labda szinte eléri a templomtornyot az égi hierarchia csúcsát, talán a teljes egyenlőséget. A dinamikus alak majdnem templomszerű nagysága és a napszerű szürke labda: az új a szocializmust felépítő ás a majdani a kommunizmus eljövetelét elősegítő embertípust hirdeti. Akkor talán a „felszabadító –rúgás”, a mindenki nézzen fel és fusson utána volt a hivatalos üzenet („ugorjunk a szocializmusba”). Ma inkább a templom és az ember közötti aránytalanság, valamint a labdaszürkesége tűnik fel. Kiváncsian várjuk, hogy a mostani orosz sportkultúra és művészet milyen szintézist alkot majd és hogyan népszerűsíti a 2018-as orosz világbajnokságot. Talán arról is érdemes lesz majd írni.

Forrás: centerhalf.hu