Trembeczki Gyula karrierje során csupán egyszer pályázott közpénzre, mert hitvallása, hogy a közösségnek adni kell és nem elvenni tőle. A „PRO AGRIA” díj nyertese arra a legbüszkébb, hogy már huszonévesen sem pályázati pénzekből dolgozott, hanem önerőből.
Trembeczki Gyula cége, a Larenta Kft. építőipari kivitelező tevékenységgel foglalkozik, főként közmű és mélyépítéssel, mint ivóvíz, szennyvíz, csapadék hálózatok felújítása, új hálózatok kiépítése, rekonstrukciós munkák, illetve épületalapozásokkal, térburkolatok készítésével. Kiváló minőségű, pontos, precíz munkájának köszönhetően a vállalkozás 30 építőipari szakembernek biztosít álláslehetőséget.
Trembeczki Gyula szerint azért kaphatta a díjat, mert hosszútávon egyenletes teljesítményt nyújtott a cége és Egerért sokat tett az elmúlt évtizedekben. Nem tud észrevétlen maradni, hiszen egy-egy útlezárás miatt mindig a figyelem központjában van. – Nem nagyon szoktam figyelembe venni a negatív megnyilvánulásokat – mondta. A város lakóira nem panaszkodik, szerinte tudomásul veszik azt, amikor megjelennek egy-egy felújítás miatt, hiszen tudják, hogy a felújítás vége egy kulturáltabb környezet, egy használhatóbb városrész lesz. 1975 óta épít közműveket, itt Egerben pedig 1978 októberétől, azt megelőzően a bélapátfalvai cementgyár építkezésében vett részt, méghozzá mélyépítési munkálatokban. – 1978-ban művezetőként a 25-ös számú főút átvezető szakaszát építettem, illetve irányítottam. Arra vagyok a legbüszkébb, máig is sokszor eszembe jut, hogy hogyan bízhatták rám akkor, huszonévesen ezt a munkát – mesélte. Ars poeticája, hogy a közösségnek adni kell és nem elvenni tőle. – Nem pályázunk. Egyszer rábeszéltek egy pályázatra, abból is rosszul jöttem ki – mondta. Teszi ezt azért, mert a családjának, a gyermekeinek szeretne példát mutatni, lássák, hogy lehet önerőből, támogatások nélkül is talpon maradni és fejlődni. – Ilyenkor az ember lelkiismerete tiszta, mert nem tartozik senkinek, magyarul nem lógok a csecsen, így nem tartozom senkinek, és nem kérnek szívességet sem – részletezte.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!















