A Magyar Búvár Szakszövetség által február 25-én rendezték meg a Bitskey Aladár uszodában a XII. CMAS Uszonyosúszó Világkupa nyitó ünnepségét, ahol köszöntőt mondott Habis László polgármester. A szombati napon a magyar csapatok kiemelkedő teljesítményt nyújtottak.
A XII. CMAS Uszonyosúszó Világkupa rendezvény minden idők legrangosabb uszonyosúszó versenye, amelynek rendezésben komoly részt vállalt Eger Önkormányzata és az Eger Termál Kft. Az eseményen 21 országból csaknem 70 klubcsapat, összesen több, mint 400 versenyző vett részt.
Valamennyi éremfajtából szereztek a szombati első napon a magyarok az Egerben zajló XII. CMAS Uszonyosúszó Világkupán és Minaret Kupán.
A felnőttek között Senánszky Petra és Sincki Ádám megnyerték az 50 méteres uszonyos gyorsúszást, ami bizakodásra ad okot a nyári Világjátékok tekintetében. Ráadásul a felkészülési időszakhoz képest az időeredményeik kiemelkedőek a mezőnyhöz képest. Ugyanezen a távon ezüstérmet nyert Varga Krisztina. A férfi 800 méteres felszíni úszásban Kanyó Dénes nagy küzdelemben volt külföldi versenytársával, és végül szintén a második helyen ért célba. A női 200 m felszíni úszásban a világbajnok orosz versenyző nyert, Károlyi Csilla harmadik lett.
A junior mezőnyben a lányoknál Szabó Anita 50 uszonyos gyorson nyert, szorosan mögötte pedig Hamlin Dorothy ért célba, vagyis a fiatalok, akárcsak a felnőtt nőknél, ebben a korosztályban is kibérelték a dobogó első két fokát. A fiúknál ebben a számban Fazekas András harmadikként zárt. A fiú 800 felszíni úszásban Mozsár Alex ezüstérmes lett: idejével a felnőtt mezőnyben is megállta volna helyét, és 6 perc 34 másodperces eredményével a junior szintidő alatt teljesített.
Szombaton a váltók közül a 4x50m uszonyos gyorsúszás küzdelmeit rendezték. A felnőtt nőknél a Szabó, Szűcs, Kiss, Senánszky kvartett szerezte meg az első helyet, mögöttük a kaposváriak (Varga, Hamlin, Király,Paluska) értek célba a második helyen.
Férfi 50 m búvárúszásban a kolumbiai Rodriguez 13,77 mp-es idővel új világcsúcsot úszott, megjavítva az orosz Kabanov és dél-koreai Lee 13.85-ös rekordját.
Az eredmények elérhetők ITT találjátok!
XII. CMAS Uszonyosúszó Világkupa és Minaret Kupa, a magyarok szombati eredményei (az utolsó néhány versenyszám eredménye nélkül):
50m búvárúszás (14-17 évesek)
- Kis Roland (Bácsvíz KVSC) 17,05 mp
800m felszíni úszás (18 és idősebb)
- Kanyó Dénes (Muréna UBK) 6:33,28, A-szint
800m felszíni úszás (14-17 évesek)
- Mozsár Alex (Mátrai Erőmű BK) 6:34,07, A-szint
- Hajnács Lili (Muréna UBK) 7:33,59, B-szint
4x50m uszonyos gyors váltó abszolút férfi
- Kaposvári 1.MCM-Diamant Adorján SE (Fazekas, Hamlin, Semostyán, Stadler) 1:24,66
- Amphora BK (Kiss, Cséplő, Sebrek, Lázár) 1:41,82
4x50m uszonyos gyors váltó abszolút női
- Debreceni BK (Szabó, Szűcs,Kiss, Senánszky) 1:29,67
- Kaposvári 1.MCM-Diamant Adorján SE (Varga, Hamlin, Király, Paluska) 1:33,20
50m uszonyos gyorsúszás felnőtt férfi
- Sincki Ádám (Győri Búvár SE) 19,31, A-szint
- Kosina Gergő (Debreceni BK) 20,25
50m uszonyos gyorsúszás felnőtt női
- Senánszky Petra (Debreceni BK) 21:30, A-szint
- Varga Krisztina (Kaposvári 1.MCM-Diamant Adorján SE) 22:13, A-szint
50m uszonyos gyorsúszás 14-17 fiú
- Fazekas András (Kaposvári 1.MCM-Diamant Adorján SE) 20:85, B-szint
50m uszonyos gyorsúszás 14-17 lány
- Szabó Anita (Debreceni BK ) 22,63, A-szint
- Hamlin Dorothy (Kaposvári 1.MCM-Diamant Adorján SE) 23,01, A-szint
- Kiss Blanka (Debreceni BK) 23,98
200m felszíni úszás felnőtt női
- Károlyi Csilla (Eötvös DPSE)
Forrás: EH/buvar.hu
Fotó: EH
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!















































