Lépjen kapcsolatba velünk

Rutka Péter: Számomra érthetetlen, hogy nem harcolunk hazai pályán

U6I9031

Rutka Péter: Számomra érthetetlen, hogy nem harcolunk hazai pályán

Ez a cikk több, mint 9 éve és 5 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Borzasztóan sikerült vasárnap a Szeged KKSE elleni rangadó az Eszterházy KFSC lányainak, hiszen a félidei mínusz nyolc után, csúfos, tizenöt gólos vereséget szenvedtek az egriek.

Vasárnap rangadót rendeztek a Leányka úton, ugyanis az Eszterházy KFSC a Szegedet fogadta, a meccs tétje pedig a második hely volt. Sajnos a mérkőzés egyáltalán nem úgy alakult, ahogy vártuk, ugyanis az egriek történelmi vereséget szenvedtek, 18-33 arányban maradtak alul a Szeged ellen.

_U6I9047-2

Mindösszesen hat percig bírták az egriek, utána tarolt a Szeged. Fotó: EH

Vasárnap este valami olyan dolog történt a Leányka úton, amihez azért nem nagyon vagyunk hozzászokva. Hat perc után ugyanis atomjaira hullott az Eszterházy KFSC, a forduló előtt két ponttal jobban álló PC Trade Szeged KKSE pedig olyan gyorsaságbeli különbséget vonultatott fel, amit még kívülről is fárasztó volt nézni, ennek pedig egy 15 gólos vereség lett a vége.

_U6I8927-2

Megvoltak a lehetőségek, de sajnos ezen az estén minden kimaradt. Fotó: EH

Rutka Péter csapatvezető rendkívül csalódottan és bosszúsan beszélt az eredményről. – Nem tudom, hogy mi történt a csapattal. A hatodik percig mi vezettünk, utána beindult a szegedi gépezet, és rengeteg gyors gólt lőttek. Számomra érthetetlen, hogy nem küzdünk és nem harcolunk hazai pályán, amikor rengetegen kilátogattak a meccsre – kezdte. Mint mondta, már a félidőben 8 gól volt a különbség, de azt gondolták, hogy ezen a második játékrészben kozmetikázhatnak, de nem így történt. – Sajnos egyetlen percre sem volt esélyünk erre. A legbosszantóbb az, hogy a lányok nem küzdöttek, ennek biztos volt valami oka, de azt nem szabad elfelejteni, hogy ennyi embert nem lehet kiszolgálatlanul hagyni. Egyetlen pozitívuma a meccsnek a szurkolóink voltak, akik végig buzdítottak minket, még akkor is, amikor 15-tel vezetett az ellenfél – mesélte.

_U6I9000-2

A szurkolókra most sem volt panasz, a meccs legjobbjai voltak. Fotó: EH

Rutka Péter kiemelte, hogy ugyan megvoltak a lehetőségeik, de ezeket nem sikerült gólra váltani. – Még egyszer hangsúlyoznám, hogy olyan morális problémáink voltak, amit nem értünk – mondta. Hozzátette, hogy ebben az eredményben mindenkinek megvan a felelőssége, csak most már jó lenne, ha ezt mindenki megtalálná. – Kicsit bosszús vagyok, mert egész héten rólunk szólt minden. Nekem ne mondja egy játékos sem, hogy túlzott volt a médiaérdeklődés, mert inkább örülnünk kell, hogy érdeklődnek utánunk, a lányoknak az a dolguk, hogy kézilabdázzanak, mindent megtegyenek a sikeréért. Azt gondolom, hogy most a csajok mindennel foglalkoztak, csak a játékkal nem, ami óriási hiba – tette hozzá.

_U6I8882-2

A lányoknak hamar össze kell kapni magukat, hiszen hétvégén újabb forduló következik. Fotó: EH

A hétvégi mérkőzés Pilisvörösváron lesz, ahová nyerni mennek az egriek. – Egy ilyen 15 gólos vereség után nagyon nehéz talpra állni. A Pilisvörösvár otthon egy nagyon masszív és jó csapat, nagyon nehéz lesz idegenben nyerni. De ha a dobogó a cél, nem férnek bele a kisebb csapatok elleni botlások – zárta gondolatait Rutka Péter.

Sok sikert kívánunk a további meccsekhez, és persze HAJRÁ EGER!

Forrás: EH/eszterhazykfsc.hu

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Kiemelt kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön visszafogta az áram és a vízfogyasztását?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL