A híresztelésekkel ellentétben nem marad el a Torkos Csütörtök, bár központilag nem koordinált a rendezvény, de jó néhány egri étterem ennek ellenére tartja a hagyományt, hiszen ti is szerettek akciósan enni.
Március 2-án eljön a Torkos Csütörtök, amely kiváló alkalom arra, hogy a vendéglőbe járók féláron keressenek maguknak új törzshelyet, vagy visszatérjenek kedvenc éttermeik egyikébe és ott fedezzenek fel új ízeket. A résztvevő éttermek ezen a napon ugyanis 50% kedvezményt adnak az elfogyasztott ételekre és az alkoholmentes italokra. De 2017-ben központilag koordinált rendezvény nem várható. Ez természetesen nem zárja ki azt, hogy a vendéglátóhelyek idén is szervezzenek a Torkos Csütörtök hagyományához kapcsolódó akciókat, rendezvényeket, amelyekről a vendégek egyénileg tájékozódhatnak.
Nem voltunk restek, összegyűjtöttük nektek, hová mehettek féláron ebédelni vagy vacsizni Egerben. A Ködmön Csárda és a Kulacs Csárda különleges módon torkoskodik, hiszen március 2-tól 5-ig, négy napon át ehettek 50 %-os kedvezménnyel.
Rajtuk kívül a Fekete Ló márciusban végig fenntartja a lehetőséget az akciós étkezésre, hiszen március minden csütörtökén megtartják a Torkos Csütörtököt. Rajtuk kívül a Forst- Ház Étterem és Kávézó, a Falánk Fanny Étterem, a Hotel Senátor Kávéház- Étterem és a Zsálya Bisztró már biztosan részt vesznek az akcióban. Megkérdeztük az egrieket, torkoskodtak-e már illetve csütörtökön kihasználják-e az egri éttermek kedvezményeit.
Julianna nem vett még részt Torkos Csütörtökön, és most sem tervezi. – A szüleim már voltak ebédelni Hatvanban az egyik étteremben, bár a nevére nem emlékszem. Nagyon jól érezték magukat, még az is lehet, hogy az idén is elmennek valahová – mesélte.
Marika néni azt mesélte, hogy most nem aktuális nekik a Torkos Csütörtök. – Egyszer már voltunk, akkor jól éreztük magunkat, nagyon finomakat ettünk, de idén kihagyjuk – mondta sietve.
Adrienn idén nem megy étterembe. – Tavaly voltam a Ködmönben, nagyon finomakat ettünk, és az esemény miatt persze féláron, szuper volt minden. Idén nem megyek, mert beteg vagyok, de szívesen mennék újra a Ködmönbe vagy a Főtér Caféba, azt a helyet nagyon szeretem – mesélte.
Edit még nem próbálta ki a Torkos Csütörtökben részt vevő éttermeket. – Még nem voltam sehol, de szívesen mennék mondjuk a Fehér Szarvasba vagy a Kulacs Csárdába. Sok ismerősöm jár rendszeresen az ilyen csütörtökökön ebédelni vagy vacsorázni, mindig nagyon jól érzik magukat – mesélte.
Amit a Torkos Csütörtökről tudni kell, hogy 12 évvel ezelőtt elevenítették fel először azt a több, mint száz éves hagyományt, mely torkos csütörtök néven került a magyar néphagyományok közé. Mostanra ez egy közkedvelt időszak az étterembe járók körében, hiszen ilyenkor,a programban részt vevő vendéglátós helyek féláron kínálják menüiket.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!





















