Szerdán Dr. Enyedi Judittal, az egri kórház Infektológiai Osztályának osztályvezetőjével beszélgettünk kanyaró ügyben, aki mindent elárult a fertőző betegségről, valamint azt, hogy Heves megyében eddig még csak gyanús eset sem volt.
Dr. Enyedi Judit, a Markhot Ferenc Kórház Infektológiai Osztályának osztályvezetője elmondta, hogy a kanyaró egy jellegzetes, típusos lefolyású, vírus okozta megbetegedés. A vírus a garat- orrnyálkahártyán keresztül kerül be a szervezetbe, és az ott lévő sejtekben kezd el szaporodni, majd eljut a szervezet egészébe a nyirokcsomókon, nyirokutakon keresztül és létrehozza a típusos tüneteit.
– A kezdeti, bevezető szakasza hasonlít az influenzához, 10-14 nap a lappangási ideje, utána pedig következik az influenza szerűtünet, a magas láz, a köhögés, az orrfolyás, és általános gyengeség, ezután pedig körülbelül 4 nap elteltével jelennek meg a jellegzetes kiütések. Aki látott már kanyarót, az felismeri, nekem még 20-23 évvel ezelőtt volt szerencsém látni a fertőző osztályon – mesélte. Kiemelte, hogy a kiütések mindig a fül mögött, az arcon kezdődnek és onnan haladnak a törzsre, a végtagokra. – Amikor a törzsön megjelenik, addigra az arcon már összefolyik, amikor a törzsön összefolyik, akkor jelenik meg a végtagokon, és ilyenkor már az arcon kezdenek elmúlni a kiütések – részletezte.
Mint megtudtuk, a kiütéses időszak körülbelül egy hét, utána pedig egy lábadozási időszak következik. – Többféle szövődmény van, beszélhetünk bakteriális és maga a vírus okozta szövődményről. A bakteriális szövődmény leggyakrabban a csecsemőknél, kisgyermekeknél jön, gennyes középfülgyulladással, illetve baktérium okozta tüdőgyulladás. Vírusos szövődmény lehet a vírusos tüdőgyulladás, ami lehet enyhe, súlyos, vagy akár halállal járó is. A legrettegettebb szövődmény pedig az agyvelőgyulladás, ami inkább a pubertáskor felettieket és a felnőtteket érintheti, ami akár süketséggel is járhat.
Mint Judit elmondta hazánkban nagyon jó az oltási fegyelem, valamint azt, hogy a ’69 előtt születettek, ha nem estek át gyermekkorukban kanyarón, akkor abszolút védtelenek. A másik időszak pedig a ’69 és a ’78 között születettek, ők már kaptak egy oltást, tehát elvileg ők részlegesen védettek, hiszen az immunitás lecseng, tehát nem száz százalékosan védettek, ha utána nem kaptak egy újabb védőoltást.
Judit elárulta, hogy itt Heves megyében jó a helyzet, itt nem volt még csak gyanús eset sem. – A makói kórházról annyit tudunk, hogy 12 főnél jelentek meg a tünetek, akiknél elkészültek a vizsgálatok, azok pozitívak, a többiek eredménye még nincs kész. Érdemes előszedni otthon az oltási könyveket, vagy a szülőket megkérdezni, vagy valami úton módon feltérképezni azt, hogy átestünk-e rajta. Erre van vizsgálati lehetőség, egy vérvétel alapján ki lehet mutatni, hogy valaki elkapta-e a fertőzést, illetve kapott-e védőoltást ellene – jelentette ki. Hozzátette, hogy aki szeretné beoltatni magát, arra is van lehetőség, a körülbelül 3-5 ezer forintos vakcina vényre felíratható és. Sajnos az utolsó információ az, hogy jelenleg hiánycikk az oltóanyag. A legveszélyeztetettebb az, aki még nem oltott, vagy soha nem oltott. Most 15 hónapos korban van az oltás, aki ennél fiatalabb, valamint a ’69 előtt születettek vannak leginkább fenyegetve.
Aki vizsgálatot vagy oltást szeretne, az a háziorvosát keresse fel, ahol kinyomozzák, hogy kapott-e védőoltást vagy sem, illetve érdemes-e vérvizsgálatot csináltatnia. Fontos, hogy mielőtt a háziorvoshoz megy valaki, előtte jelezze neki, hogy a betegségre gyanakszik, elkerülve így a többi beteg megfertőzését a várakozási idő alatt.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!















