Csütörtökön az Informatika a Társadalomért Egyesület Egerbe hozta a Modern Vállalkozások Programja – Vállalkozz digitálisan! című rendezvényét, amelyet Habis László nyitott meg.
Március 9-én 9 órától kezdődött a Modern Vállalkozások Programja – Vállalkozz digitálisan! c. esemény, aminek a Hotel Eger&Park adott otthont. A projekt célja a KKV-k informatikai képességeinek fejlesztése és ezáltal a versenyképességük javítása.
Messze el vagyunk maradva a tőlünk nyugatabbra lévő országoktól, ahol a kis- és középvállalkozások informatikai fejlesztésekkel hatékonyabb, gazdaságosabb napi működést érnek el, és jövedelmezőbb, versenyképes cégeket vezetnek. Ehhez nyújtott megoldást tartalmas előadásokkal a Modern Vállalkozások Programja.
A megnyitón Habis László polgármester is részt vett és köszöntötte a projektnap résztvevőit valamint Dr. Bánhidy Péter, Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke is üdvözölte a megjelenteket. Az eseményen előadást tartott Gódor Csaba a Miniszterelnökség főosztályvezetője, Koleszár Péter, vezető IKT tanácsadó, Pomázi Gyula, a Nemzetgazdasági Minisztérium főosztályvezetője, Kelemen Csaba, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium főosztályvezetője és Németh László, döntés specialista is.
- Habis László
- Dr. Bánhidy Péter
- Koleszár Péter
- Pomáz Gyula
- Kelemen Csaba
- Gódor Csaba
- Németh László
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!























