Az Eger SBS Eszterházy NB I-es férficsapata nagy feladat előtt áll, hiszen szombat este 6 órakor hazai pályán fogadja a Csurgó együttesét. Az egriek visszavágásra készülnek, hiszen az őszi meccsen csúnyán kikaptak a somogyiaktól.
Az Eger SBS Eszterházy NB I-es férficsapata múlt héten fantasztikus győzelmet aratott Balmazújvárosban, így a tabella hetedik helyéről folytatják a bajnoki küzdelmeket. Tóth Edmond vezetőedző elárulta, hogy nagy erőkkel készültek a fiúkkal a meccsre. – Komolyan készültünk rájuk, mert lehet, hogy vannak sérültjeik, de a Csurgó akkor is egy jó csapat, előkelő helyen is állnak a bajnokságban. Úgy gondolom, hogy ők az esélyesebbek, hiszen az ottani meccsen nagyon csúnyán elvertek minket – mondta Edmond. Hozzátette, hogy szeretnék azt a vereséget jóvá tenni, mindenképpen a győzelemért harcolnak majd.
– Felkészültünk belőlük rendesen, annyi a különbség a két csapat között, hogy a Csurgónak több ideje volt pihenni, mert velünk ellentétben múlt héten ők nem játszottak – mondta. A keretre nézve azt lehet elmondani, hogy szinte teljes, Fűzi Danin kívül mindenki más csatasorba állítható. – Inal Aflitulin is újra játszhat, és Danin kívül senki sem sérült a csapatból – részletezte. Mint Edmond elárulta, pénteken már csak egyet edzenek délután, ami inkább a taktikáról szól. – Itt még átbeszéljük a dolgokat, elvégezzük az utolsó simításokat mind a védekezésben, mind a támadásban. Az utolsó edzés már abszolút nem fárasztó, így szombatra megmarad a frissességünk. A szombatot pedig mindenki úgy tölti, ahogy szereti, a meccs előtt két órával találkozunk a a csarnokban, aztán mindenki ráhangolódik a mérkőzésre, és jöhet a kezdő sípszó – zárta mondanivalóját Edmond.
Eger SBS Eszterházy – Csurgó, 18:00, Kemény Ferenc Sportcsarnok.
Sok sikert kívánunk és Hajrá Eger!
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!














