Hétfőn újra nyit a Fehérszarvas Étterem Egerben. Kozák István üzemeltető elmondta, ez volt az első nagyszabású felújítás az étterem történetében, valamint elárulta mivel készül még a nagy napra.
Hétfőn újra kinyitja kapuit a mindenki által ismert Fehérszarvas a Klapka utcában. Kozák István tulajdonos elmondta, hogy a Fehérszarvasban még nagyobb felújítás nem volt, és szerinte a kor követelményeinek megfelelően gyönyörű szép üzletet varázsoltak, ami mindenben ki fogja elégíteni az egriek és a turisták igényeit. – Nagyon komoly étlappal várjuk a vendégeinket, amit főleg a vad és a magyaros jelleg határoz meg, ezzel szerettem volna visszavarázsolni a régi ételeket. Azaz nem pár pötty lesz a tányéron, hanem igenis nagy hús, finom köret, de ugyanakkor a kor követelményeinek megfelelően kicsit átgondoltuk a tálalási módokat, visszahozunk olyan szakmai fogásokat, amik már elfeledett dolgok, mint például a flambírozás vagy a szervírozást – mesélte. Hozzátette, ilyen az előbb említett flambírozás, a látványkonyhában való sütés, vagy akár egy vasalt bélszín, vad hús megsütése, egy kardon kihozott hús flambírozása, gundel palacsinta meggyújtása vagy sült fagylalt várják az oda betérőket.
Ami az étterem újjá varázsolt küllemét illeti, megtudtuk, hogy kovácsolt vas kapu készült, a padlón márványcsiszolást végeztek és régi, igazi fából készült pultot csináltattak. – Amit csak el tudsz képzelni, minden fel lett újítva, a vezetékelés, a légkondicionálás, a különleges régi csillárok pedig teljesen egyediek. Sehol máshol nem jelenik meg ennyi csillár. Rendben van, hogy vadásztanya, de úgy döntöttem, hogy nem kell annyi állat a falra, ezeket leredukáltam és magyaros dolgokkal ötvöztem – részletezte.
István elárulta azt is, hogy régebben nagy szakemberek vezették ezt a helyet, ehhez mérten szeretné továbbvinni. – Itt a Hunguest Hotel vezetőit, főleg Konkoly Györgyöt kell kiemelni. A Fehérszarvast február első hetében vettem át, azóta folyamatosan felújítási munkálatok vannak, a székeket átkárpitoztattam, új evőeszközök, új tányérok, új poharak érkeztek- részletezte. Mint megtudtuk, az étteremben folyamatosan élő zenét hallhatnak majd az ide betérő vendégek, kivéve a vasárnapot és hétfőt, nyáron viszont a hét minden napján hallható majd élő muzsika.
Kiemelte, hogy újdonság lesz még, hogy a régi fagylaltkert felé nyitnak egy ajtót, ahol tavasztól egy kerthelyiség lesz. Valamint elbüszkélkedett azzal is, hogy az itt dolgozók szakemberek, majdnem mindenki mesterfelszolgáló, Jackson az év vendéglátósa lett, a konyhafőnök mesterszakács tehát tökéletes szakemberekkel vette körül magát. – 14 éves korom óta vendéglátózom, nagyon prominens helyeken dolgoztam külföldön és Budapesten is. Végig jártam a ranglétrát, annak idején még itt, a Fehérszarvasban voltam tanuló, és azért béreltem ki a helyet, hogy a régi fényét visszahozzam – zárta mondanivalóját István.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!






















