Megtalálta a kiutat a gödörből az Eszterházy KFSC női kézilabda csapata, ugyanis vasárnap este fantasztikus küzdelemben, 33-30-ra verték meg itthon a Gödöt. Ezzel újra kézzel fogható közelségbe került a bronzérem.
Nehéz heteket hagyott maga mögött vasárnap az Eszterházy KFSC női kézi csapata, ugyanis hazai pályán sikerült fölülmúlni a Göd együttesét. Az előjelek nem voltak túl biztatóak, hiszen múlt héten a Pilisvörösvár, két hete a Szeged hagyta helyben az egrieket. Vasárnap azonban nem volt kérdés, nyerni kellett, és a lányok nem hagyták cserben a klubot és a szurkolókat, izgalmas meccsen, 33-30-as győzelemmel tudatták, számíthatunk rájuk.
Rutka Péter csapatvezető elmondta, hogy az első 20 percben végig az egriek vezettek, ugyan akkor is elég sok hibával játszottak, de megtette ezt a vendég csapat is. – Addig minden rendben volt, de az első félidő utolsó tíz percében teljesen érthetetlenül elkezdtünk kapkodni, ennek köszönhetően a Göd átrohant rajtunk és minden hibánkat megbüntette. Így a félidő végére elég komoly hátrányba kerültünk – mesélte.
Hozzátette, hogy a szünetben rendezték a sorokat, fantasztikusan kezdték a második játékrészt. – Hamar sikerült ledolgozni a hátrányunkat, gyakorlatilag az utolsó 10 percnek már 2 gólos vezetéssel mentünk neki. Szerettünk volna 4 góllal nyerni, mert idegenben három góllal kaptunk ki, és az egymás elleni eredménynél lehet, hogy ez fontos lesz, de ez nem sikerült. Fél perccel a vége előtt időt kértünk, megbeszéltük, hogy ráülünk a labdára, de egy érthetetlen hosszú passzal eladtuk a labdát, amiből gólt lőtt a Göd – részletezte. Így alakult ki a 33-30-as végeredmény. – Azt gondolom, hogy nem az a fontos, hogy mennyivel nyertünk, hanem az, hogy győztünk, hiszen nagyon mélyen voltunk. Mindenki mindent megtett, a szurkolóink ismét fantasztikusak voltak – mondta Péter. Ki kell emelni Scheffer Zsanettet és Sári Barbarát, előbbi 12, utóbbi 13 góllal járult hozzá a sikerhez. Jövő héten válogatott szünet van, aztán a Nyíradony érkezik a lányokhoz. – Az a legfontosabb, hogy ezek után minden meccset megnyerjünk, és úgy jöjjünk le a pályáról, hogy mindent megtettünk – zárta mondanivalóját Péter.
Vasárnap pályára léptek a juniorok is, akik behúzták 18. győzelmüket, 45-16-ra mosták le a Göd fiataljait. Természetesen ezzel még mindig hibátlanok, és vezetik a pontversenyt. Jövő héten ők is pihennek, két hét múlva folytatódnak a bajnokság.
Gratulálunk és további sok sikert! Hajrá Eger!
- Archív fotó: Nemes Róbert
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

























