Péntek este baleset történt Eger és Noszvaj között, amelynek következtében súlyos és könnyebb sérülésekkel öt embert szállítottak kórházba.
Ahogy korábban már megírtuk, pénteken a késő délutáni órákban egy kisbusz és egy személyautó ütközött össze az Egert Noszvajjal összekötő úton. A személyautó egy beszorult utasát a műszaki mentést végző egri hivatásos tűzoltók feszítővágóval szabadították ki, majd átadták a mentőknek. A személygépkocsi öt utasa közt súlyos és könnyebb sérültek is vannak. A kisbuszban senki nem sérült meg az ütközés során – írta a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
Szegedi Erzsébet, a Markhot Ferenc Kórház sajtóreferense szombat délelőtt elmondta, a két súlyosnak mondott sérült szerencsére nem lett súlyos. – Sok zúzódásuk van, de egyébként jól vannak. Még egy darabig mind az öt sérült bennmarad a kórházban megfigyelésen – jelentette ki.
A baleset körülményeiről Kovács Nikoletta, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta, hogy a mikrobuszt vezető sofőr figyelmetlenségből áttért a menetirány szerinti baloldalra, ahol neki ütközött a vele szemben közlekedő személygépkocsinak. A helyszínelés idejére teljes útlezárás volt érvényben, az Egri Rendőrkapitányság pedig vizsgálja a baleset körülményeit – jelentette ki.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!














