Lépjen kapcsolatba velünk

A feladat: kötelező győzelem – női kéziseink ismét itthon játszanak

170311 eszterhazy kfsc nöi kezilabda

A feladat: kötelező győzelem – női kéziseink ismét itthon játszanak

Vasárnap 17 órától kezdődik a Hajdúnánás elleni meccs.

Ez a cikk több, mint 8 éve és 10 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A hét utolsó napján 17 órakor kezdődik az NB/I B-s női kézilabda bajnokság következő fordulója, mégpedig a Hajdúnánással szembeni találkozó.

Hegedűs Tibort vezetőedző elárulta, mire is számíthatunk.
– A két csapat céljai nem ugyanazok, a Hajdúnánás jelenlegi pozíciója miatt a kiesés ellen küzd, bár attól azért jobb csapat, hogy ezért kelljen harcolnia, nekünk pedig a harmadik hely megszerzése szempontjából minden megszerzett pont nagyon fontos. Készültünk ellenfelünkből, de szigorúan a helyezéseket tekintve, nekünk ez a mérkőzés a kötelező győzelem kategóriába kell, hogy tartozzon. Hajdúnánáson előfordult, hogy emberfogást alkalmaztak velünk szemben, vagy hatos falat, de felkészültünk a zavaró védekezésre is – fogalmazott.

A Hajdúnánás ellen nem lehet gond. Archív fotó: Nemes Róbert

Hozzátette, idegenben nagyon sok gólt kaptak, ezért sokáig billegett a meccs.
– Mondtam a lányoknak, jó lenne, ha nem kapnánk harminc gólt, és végre a hátsó alakzat is úgy muzsikálna, ahogyan szeretném. Egyénekre most nem térnék ki az ellenfelet illetően, mert azt gondolom, a saját játékunkkal kell foglalkoznunk. Nálunk Molnár Nikoletten kívül mindenki hadra fogható, és szeretném is, ha minél több játékosomnak lehetőséget tudnék adni – zárta mondanivalóját Hegedűs Tibor.

További érdekes részleteket az Eszterházy KFSC oldalán olvashattok.

Hajrá Eger! Eszterházy KFSC – Hajdúnánás SK, 17:00, Leányka út

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Sport kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön szokott újévi fogadalmat tenni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.