A világ talán legnagyobb, a nagyközönség előtt is nyitott fesztiválján tavaly Európát Magyarország képviselte San Sebastianban. Idén Indonézia lesz a díszvendég, ám emellett a „nagyhatalmak”, Franciaország, Olaszország, Spanyolország vagy Japán étkeivel is találkozhat a látogató.
Az október elején megrendezendő esemény a spanyolországi – vigyázat a város baszk földön található, erre érzékenyek – San Sebastian ad otthont, 2016-ban pedig Közép-Európa legdinamikusabban fejlődő, innovatív „konyhájaként” hazánkat érte a megtiszteltetés mint díszvendég.
A tematika a „Mangalica – Kacsa – Furmint” vezérfonalat követte, ám a standunkon találkozhattunk egri borokkal is, például Lőrincz György Áldás vörösborát is a honi kincsek között fedeztük fel: az egri nedű nagy sikert aratott, pedig ez a kategória iszonyú erős mezőnyben mutatkozott be.
Nagy érdeklődés kísérte a Tokaji Furmint bemutatót, amelyet kacsa-, illetve libamáj kóstolóval kötöttek össze, de népszerű volt a magyar kávéházi kultúra bemutató kapcsán prezentált desszert parádé a megannyi csokoládés pralinékkal együtt. Persze, az előadásokon is sokan voltak, hiszen az érdeklődők megtudhatták a magyar gulyás elkészítésének hiteles történetét, közben a magyar sztárséfek – mások mellett Szél Tamás, Bíró Lajos – az utca emberének készítettek a szabadban tipikus honi ételeket.

Fotó: EH
Maga San Sebastian (ahol a világon egy főre vetítve a legtöbb Michelen-csillagos étterem található) természetesen a spanyol és azon belül is baszk konyha remekeivel kápráztatja el jelenlévőket. A főbb versenyszámok: sonka, szalámi, kolbász, olívaolaj, sajt és persze a bor. Továbbá ilyenkor rendezik meg az évi Grill Világbajnokságot, ahol a profi bírálók ítélete mellett egy-egy falat erejéig a műkedvelők is pontozhatják a produkciókat. Kiderül az is, hogy az aprólékos zsűrizés után az olajkóstoló mesterek melyik márkát kiáltják ki a világ (No 1.) legfinomabb olívaolajának. A zsűri borospohárból ízlelgeti, szagolgatja, forgatja, nézegeti a nedűt, hasonlóan a borhoz.
Tavaly egyébként – mint a képünkön lévő „dobogó” is mutatja – a világ 50 legkiválóbb termékéből a Rincón de la Subbética nyerte el az elsőséget, tehát jelenleg „ő” ül a világ trónján: az olajat a forró andalúziai (központja Cordoba) lankákon termelik, az egész vidéket olajfák borítják be.
A másik helyi nagyágyú a Covap, amely a híres Ibériai sonkát (kolbászt, szalámit) mutatja be évről évre a fesztiválon. A biotermelést preferáló módszer lényege, hogy a disznók az erdőkben makkot, valamit az anyaföld által kínált csemegéket eszik. Mint ahogy mi is tudjuk, éhes disznó makkal álmodik… Ettől a hús íze különleges lesz. Persze, ez nem elég, 2, 3 vagy éppen 4 évig is érlelik a sonkát a (akár a sós tengeri szélben), így aztán ez a finomság nem olcsó, de inkább csemegeként fogyasztják: éles késekkel hártyavékony kis szeleteket vágnak le mesteri módon a szakemberek.
(Tipp: kicsi, tömör fél zsemle, rácsöpögtetve az olaj, só, majd erre egy-két kis szerelt sonka. Azon túl, hogy szenzációs, a borozás elengedhetetlen társa, akár hosszabb távon is.) Mindezt a sajtokról is el lehet mondani azzal megjegyzéssel, hogy ezen a vidéken a kecskesajt aránya meghatározó a kínálatában.
Az évente megrendezett Grill Világbajnoksághoz a műkedvelők nem sokat tudnak hozzáfűzni, mert a szakácsok nem „bírnak” hibázni. Csak nagyon-nagyon finom és a hihetetlenül finom kategória létezik, de ez is ízlés dolga.
Az október elején induló fesztiválon tehát Indonézia a díszvendég. Nem lesz könnyű dolguk, hiszen a bor kiemelt szerepet játszik ezen az eseményen.
AH
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

















