A sok eső veszélye miatt két megyében és Budapesten a legmagasabb, harmadfokú figyelmeztetés van érvényben, de a többi megyére is első- vagy másodfokú figyelmeztetéseket adott ki a meteorológiai szolgálat. A fél országban erős szélre is figyelmeztetnek.
Az Országos Meteorológiai Szolgálatnak az MTI-hez hétfő hajnalban eljuttatott veszélyjelzése szerint Budapesten, Pest és Fejér megyében van érvényben a harmadfokú (piros) figyelmeztetés az eső miatt. Ezeken a területeken 25 óra alatt 50 milliméternél is több eső hullhat – írja az MTI.
Szintén a sok eső miatt Baranya, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna, Veszprém és Zala megyében másodfokú figyelmeztetés van érvényben. Békés, Csongrád, Győr-Moson-Sopron és Vas megyében elsőfokú a figyelmeztetés.
Mint kifejtették: hétfő estig az ország nagy területen jelentős, az északnyugati, illetve délkeleti területeket leszámítva 30-80 milliméter eső várható.
Az előrejelzés szerint estétől az északkeleti megyékben is lehetnek már viharos széllökések.
Hétfőn a leghidegebb órákban 7-12 fok lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 9-14 fok között valószínű.
Kedden reggel, délelőtt délkeleten lehet még kisebb eső, később már nem valószínű csapadék, de még ekkor is erős, főként a Dunántúlon viharos lehet a szél. A minimumhőmérséklet 4-10, a maximumhőmérséklet 9-14 fok között alakul.
Helyenként még szerdán is megerősödik a szél, de ekkor már nem várható csapadék és több-kevesebb napsütés is lehet. A leghidegebb órákban 0-6 fok várható, s néhol talaj menti fagy is lehet. Napközben 9-14 fokig melegszik a levegő.
Csütörtökön eleinte gyengén felhős, napos idő várható, majd délután megnövekszik a felhőzet, de csapadék nem lesz. A legalacsonyabb hőmérséklet 2-7 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken gyenge talaj menti fagy sem kizárt. A nappali maximumok 10-15 fok között alakulnak.
Pénteken délután előfordulhat szórványosan eső, zápor és helyenként a szél is erős lehet. A legalacsonyabb hőmérséklet 4-10, a legmagasabb hőmérséklet 13-18 fok között alakul.
Szombaton eleinte néhol még kisebb eső előfordulhat, és helyenként megerősödhet a szél, de emellett több órára kisüt a nap. A legalacsonyabb hőmérséklet 5-10, a legmagasabb hőmérséklet 10-15 fok között alakul.
Vasárnap is lehet több-kevesebb napsütés, de erős, néhol viharos szélre, elszórtan kisebb esőre is készülni kell. A leghidegebb órákban 5-10 fok lehet. Napközben 12-17 fokig melegszik a levegő – olvasható az előrejelzésben.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!















