Lépjen kapcsolatba velünk
Mai névnap

Katalin, Kitti

Sötét
Fény

Női vízilabda – Április elején a Szentessel csatázunk az ötödik helyért

180218 zf eger tatabanya3

Női vízilabda – Április elején a Szentessel csatázunk az ötödik helyért

A Ferencváros és a BVSC jutott be az első osztályú női vízilabda bajnokság elődöntőjébe.

Ez a cikk több, mint 8 éve és 1 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A Ferencváros és a BVSC jutott be az első osztályú női vízilabda bajnokság elődöntőjébe.

A Fradi a ZF-Egert, a zuglóiak pedig a Hungerit Szentest búcsúztatták a legjobb négy közé jutásért vívott párharc során – írja az Agriasport. Az OB I alapszakaszának első két helyezettje az UVSE és a Dunaújváros nem kényszerült „selejtezőre”, ők automatikusan kvalifikálták magukat a végjátékba.

Az ötödik helyért a negyeddöntők vesztesei a ZF-Eger és a Szentes az ötödik hely megszerzéséért csatáznak majd. A kiírás szerint a helyosztóig hosszabb szünet vár a résztvevőkre. A Magyar Vízilabda Szövetség versenynaptára szerint április 4-én startol a play-off. Két győzelemig tartó páros mérkőzést játszanak a felek.

Az első mérkőzés pályaválasztója az alapszakaszban jobb helyezést elérő csapat, így először a Bitskey Uszodában találkozik a két együttes a fent említett napon. A szentesi visszavágóra két nappal később kerül sor. Ha szükség lesz harmadik felvonásra, azt újra Egerben bonyolítják le.

A női OB I helyosztóinak párosításai:
9. helyért: Tatabánya – Racionet Honvéd
7. helyért: Szegedi TE T&N – UVSE-Margitsziget
5. helyért: ZF-Eger – Hungerit Szentes

Borítókép: Lénárt Márton

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Sport kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.