Hétvégi kirándulásuk alkalmával rengeteg élménnyel és történelmi ismerettel gazdagodott az a mintegy 50 látássérült ember, akik Nyitrai Zsolt Kiemelt Társadalmi Ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott, Eger és térsége országgyűlési képviselőjének meghívására látogattak el városunkba.

Nyitrai Zsolt Kiemelt Társadalmi Ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott, Eger és térsége országgyűlési képviselőjének közreműködésével a Látássérültek Délalföldi Egyesületének tagjai látogathattak ezen a hétvégén a várba, ahol különleges tárlatvezetésen és egy rendhagyó puskalövésen is részt vehettek.
Csontos-Dér Veronika a Látássérültek Délalföldi Egyesületének vezetője elmondta: mintegy 50 fővel érkeztek erre a hétvégére Egerbe gyengén, vagy alig látó, illetve teljesen vak társaikkal és kísérőikkel.
Az egyesület vezetője hangsúlyozta, hogy rendkívül hálásak azért, hogy kirándulásaik során úgy mint Egerben, az ország minden pontján szívesen látják őket és felajánlásaikkal hozzá járulnak kikapcsolódásukhoz. A több mint 200 fővel rendelkező civil szervezetnek sok állandó támogatója is van, akik nélkül szintén nem tudna megvalósulni egy-egy ilyen út.
Csontos-Dér Veronika kiemelte: ehhez az úthoz is nagyban hozzá járult a Szegedi Fonalfeldolgozó Zrt. mint az egyesület kiemelt támogatója.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!














