Lépjen kapcsolatba velünk

A Farkas Ferenc Zeneiskolától a New York-i és a weimari akadémiáig- Világversenyen szerepel Szokolay Ádám

18766800 1707176745963492 1929214155338549176 o

A Farkas Ferenc Zeneiskolától a New York-i és a weimari akadémiáig- Világversenyen szerepel Szokolay Ádám

Ez a cikk több, mint 7 éve és 1 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Szokolay Ádám Zsolt 4 éves korában kezdett zongorázni. Először Egerben, majd a budapesti Tóth Aladár Zeneiskolában tanult. Nyolcéves korában felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kivételes Tehetségű Gyermekek Képzőjébe, majd a New York-i Bard College-ban folytatta tanulmányait. Jelenleg a weimari Liszt Ferenc Zeneművészeti főiskola hallgatója, számos országos és nemzetközi zongoraverseny győztese.

Ezekben a hetekben pedig Ádám éppen az ifjú zongoristák budapesti Bartók Világversenyére készül, ahol minden kontinens képviselteti majd magát, összesen 38-an vesznek majd részt az első fordulón, szeptember 9-én a fővárosi Zeneakadémián.

 – Az előselejtezőre Bartók Op. 14. szvitjének egy tételéből kellett elkészítenem a felvételt. Ezzel a művel jó pár évvel ezelőtt foglalkoztam először, amikor még a Zeneakadémia előkészítő tagozatán tanultam. Aztán pár évet pihent a darab, most a verseny alkalmából vettem elő újból. Bartók egyik kedvenc saját szerzeménye volt ez, a zongorára való komponálás újfajta módszerével ennél élt először. Az első élő fordulóra, vagyis az elődöntőre már egy kicsit más anyaggal készülök. A megadott időkeret miatt rövidebb darabokat kerestem: Bartók Szonatináját, ­Allegro Barbaróját, illetve Liszt Ferenc Erdőzsongás című etűdjét játszom majd el -mondta el Ádám.


A rangos eseményre való felkészülés olyan időszakban zajlik, amikor az ifjú zongoristának a tanulmányaira és a különböző hangversenyekre is koncentrálnia kell.

– Szerencsére a verseny anyagából több darabot ki tudok próbálni a rajtig sorra kerülő koncerteken. A tanulás is egyértelműen a felkészülést segíti, miután minden héten bemutatok egy-egy darabot weimari tanáromnak, Grigory Gruzmannak. Emellett ebben a hónapban egy nagyszerű mesterkurzuson vehettem részt, ahol korunk egyik legőszintébb zenésze, Rados Ferenc óráin rengeteget ­tanultam.

Ádám a lehető legjobb helyezésre törekszik, miután abból adódóan újabb és újabb koncertmeghívások születhetnek, amelyek évekig tartó szereplési lehetőséget jelentenek szerte a világon. De elmondása szerint Egerről sem szeretne megfeledkezni.


 – Eger nagyon közel áll a szívemhez, miután ott töltöttem gyermekkorom nagy részét, ott nőttem fel, s kezdtem zenét tanulni. Mindig örömmel megyek haza oda, s így lesz ez a jövőben is, hiszen még sokszor szeretnék ott koncertet adni.

Forrás: heol.hu

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Bulvár kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön visszafogta az áram és a vízfogyasztását?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL