Lépjen kapcsolatba velünk

Eger nagy adózóit köszöntötték

Egri agy adózók köszöntése

Eger nagy adózóit köszöntötték

Ez a cikk több, mint 6 éve frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Pénteken a városháza dísztermében köszöntötték Eger nagy adózóit, illetve átadták a Pro Agria Gazdasági Szakmai díjakat is.

Eger önkormányzata a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara kezdeményezésére 2008-ban alapította meg ezt a díjat, melyre azon vállalkozások érdemesek, akik a város gazdasági életét fellendítő, kiemelkedő gazdasági teljesítményt nyújtottak, vagy több éves, egyenletes gazdasági teljesítményük alapján hozzájárultak Eger gazdaságának fejlődéséhez.

Idén Pro Agria Szakmai díjat kapott a Felo Szerszámgyár Kft. A társaság több mint három évtizede foglalkozik szerszámgyártással az egri ipari szerszámgyártás meghatározó szereplőjeként. Az anyavállalatot 1878-ban alapították Türingiában, 1950-ben építették fel gyárukat Neustadtban, s 1996-tól Egerben is termelnek. A Felo ma már nemzetközi vállalat Neustadtban és Egerben, itteni telephelyükön több mint 1,5 milliárd forintos árbevételt értek el.

Díjat kapott még az Agria-Ajtó Faipari Termelő és Szolgáltató Kft. is, melyet Úri Péter Máté ügyvezető vehetett át. Úri Péter olyan területen épített fel sikeres vállalkozást, melyet tőkeerős nemzetközi konkurencia és technológiaigényes gyártás jellemez. A vállalkozói korszak bekövetkeztekor faipari technikusként alapította meg vállalkozását, ma már a legmodernebb CNC technológiájú faipari gépekkel felszerelt üzemben gyártják beltéri ajtóikat.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön szokott újévi fogadalmat tenni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.