Várnagy Andrea a Papageno Rádió kérésére kiválasztotta kedvenc felvételeit, amelyekben egy lakatlan szigeten is örömét lelné.
“Mikor azt a megtisztelő felkérést kaptam, hogy összeállíthatok a számomra legkedvesebb zeneművekből egy listát, amelyeket magammal vinnék egy lakatlan szigetre, nagy örömmel mondtam igent. “
“Igyekezetem olyan műveket választani, amelyek valaha katartikus élményt nyújtottak, amelyek meghallgatása és megismerése közben megtörtént az a semmi máshoz nem hasonlítható „angyal szállt felette pillanat”, amelyek minden esetben megerősítették bennem, hogy a zene az életünk egyik legszebb ajándéka.“
“Az első ilyen máig őrzött zenei élményem 13 éves koromban történt, miközben Schumann a-moll zongoraversenyét hallgattam. Az elragadottság emléke ma is élénken él bennem, pontosan emlékszem arra a boldogságra, amit a mű megismerése közben éreztem. A líraisága teljesen elvarázsolt, és ahogy akkor, most is különösen szeretem, hogy sok versenyművel ellentétben itt nem a zongorista technikai tudásának hangsúlyozása dominál, hanem a zongora és a zenekar együtt éneklése, együtt muzsikálásának összhangja adja az igazi zenei élményt.
“Bach: 147. (Jesus bleiet meine Freude) művéből az a meghatóan is derűs életigenlés árad, ami azt hiszem a lakatlan sziget csüggedésében sokszor erőt adna a mindennapokhoz. Így ez a felvétel is biztosan szerepelne a listámon.“
“És természetesen magammal vinnék egy Liszt-művet is, csupán a darab kiválasztása okoz némi nehézséget. Ami először eszembe jut, az a szívemhez egyik legközelebb álló zongoraműve, az Obermann-völgye. Ha tovább játszunk a szigeten töltött napok gondolatával, az egészen bizonyos, hogy ott valóban jutna időnk az elmélkedésre, életünk nagy kérdéseinek megválaszolására. Ez a mű egy nagyszabású drámai tabló, a liszti programzene egyik legkorábbi és szívbe markoló példája. Számomra különösen kedves, mert sok évvel ezelőtt ezzel a zongoradarabbal zártam a diploma koncertemet, és sosem fogom elfelejteni azt a pillanatot, amikor az utolsó, zeneileg nyitva hagyott záróakkordoknál a kottában lejegyzett liszti gondolatok egészen különleges módon eszembe jutottak: „mit akarok?” és „ki vagyok én?”. Engem is pontosan ezek a kérdések feszítettek akkor ott legbelül a nagybetűs Élet kapujában.“
“De biztosan magammal vinném Rachmaninov g-moll (elégikus) trióját, amelyet nemrég újra meghallgatva nagy kedvet érzek, hogy minél előbb legyen lehetőségem eljátszani ezt az az igazán lélekig ható muzsikát.“
“És bizony semmiből sem hiányozhat a derű, így a listám egy igazán vidám darabbal lenne csak teljes. Akármennyire egyedül lennék, azért ott is jókat szeretnék nevetni, és ha még képi anyagot is vihetnék magammal, akkor biztosan minden nap nem csak meghallgatnám, hanem meg is nézném Bernstein Candide-nyitányát. Azt a felvételt, ahol maga a szerző vezényel és bizony nem csak a karmesteri pálcával. Bernstein személyisége olyan sokrétű, amelynek nem egyszerű megrajzolni a körvonalait. Így reggelenként ezzel a humoros felvétellel indítanám a napot azon a bizonyos lakatlan szigeten, ahol ismét a zene olyan ajándék lenne, amely az életet színesebbé és szebbé teheti.“
A teljes interjú a www.papageno.hu oldalon olvasható.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!
Betöltés ...
