Lépjen kapcsolatba velünk

MOL MESTER-M Díjban részesült az Egri Dobó István Gimnázium nyugalmazott tanára

83B03185 BC22 4DE8 9CAE A1819103023B

MOL MESTER-M Díjban részesült az Egri Dobó István Gimnázium nyugalmazott tanára

Ez a cikk több, mint 5 éve és 10 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Az egri Dobó István Gimnázium nyugalmazott pedagógusa érdemelte ki a MOL MESTER-M Díját, mellyel azokat az áldozatkész tanárokat jutalmazzák, akik ösztönzik a tehetséges gyerekeket a sport, a művészet és a tudomány területén és szakmailag, emberileg tanítványaik példaképei.

Hóbor Sándor négy évtizedes munkája alatt sok tehetséges fiatalt készített föl fizikából versenyre, továbbtanulásra, de mindig odafigyelt arra is, hogy a különböző érdeklődésű és képességű diákok mindegyikének izgalmassá tegye a fizika tanulást – legfőképpen kísérletek bemutatásával.

Sokat tett a matematika és fizika tantárgyak megszerettetéséért, népszerűsítéséért. Az Eötvös Loránd Fizikai Társulat Heves Megyei Csoportjának titkáraként, majd elnökeként a nevéhez fűződik a Heves megyei Mátrai Tibor Fizikaversenyek megszervezése. Fizika a környezetünkben című feladatgyűjteményt állított össze, amely korszerű szemléletet adó feladatokkal látja el a téma iránt érdeklődő tanulókat és tanárokat.

Saját magát is folyamatosan tovább képezte: elvégezte az ELTE TTK magfizika továbbképzést, a humánökológia szakot. Rendszeresen részt vesz a fizikatanári ankétok munkájában, előadásokat tart az értékelésről, mérésről, a fizika különböző területeiről. Szaktanácsadóként, munkaközösség vezetőként, szaktanárként és osztályfőnökként is kiemelkedő, lelkiismeretes munkát végzett.

Közoktatási szakértőként részt vett Eger város közoktatása minőségbiztosítási rendszerének kidolgozásában. 2019-ben vonult nyugdíjba. 

Egyéb elismerései: Mikola-díj, Eger Város Oktatás- és Nevelésügyéért; “A Dobóért” iskolai díj; Ericsson-díj; Heves Megyei Közoktatási Közalapítvány: Év pedagógusa; Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetés; Pedagógus Szolgálati Emlékérem.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Oktatás kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön szokott újévi fogadalmat tenni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.