Lépjen kapcsolatba velünk

Kovács Kati: Jól bírtam eddig a bezártságot, most kezdek kicsit türelmetlenkedni

383EBC47 EB77 4EBF 91F6 0E6510CD0766

Kovács Kati: Jól bírtam eddig a bezártságot, most kezdek kicsit türelmetlenkedni

Ez a cikk több, mint 6 éve és 4 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Naponta több kilométert sétál, odafigyel a testsúlyára, és bár jobban alszik mostanában, mégis nagyon várja, hogy vége legyen a bezártságnak. Többek között ezeket tudtuk meg Kovács Kati, egri kötődésű énekesről a Borsnak adott interjújából.

 A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekesnő számára nagy kihívást jelent a semmittevés, amibe a járvány miatt belekényszerült.

– Olyan minden, mint egy jégbe fagyott élet. Ahogy visszaemlékszem, 1965-ben volt ilyen kevés ember és autó az utcákon Budapesten, mint mostanában. Az egész ország nyugdíjba ment – magyarázza.

– Igyekszem feltalálni magam itthon. Teszek-veszek, most egy kicsit többet tévézek, mint eddig. Sétálni kimegyek, de egyelőre csak rövid túrákat a néptelen részeken, majd ha jobb lesz az idő, akkor nagyobb köröket tervezek. Néha a futópadra ráállok, megsimogatom – teszi hozzá nevetve, majd így folytatja: – Két-három kilométert azért legyalogolok ott is.

– A bezártság furcsa pozitívuma, hogy sokkal jobban alszom. Azt tapasztalom, hogy nem nyugtalanítanak a holnapi dolgok. Hol leszünk, milyen zenekar játszik, vajon minden a helyén lesz a koncerthez. Rádöbbentem, hogy az életemben százszázalékosan mindent a koncertezés köré építettem. Csak ezen járt minden gondolatom. Most viszont egészen más dolgok foglalkoztatnak.

Igyekszem pozitív lenni, ahogy eddig minden helyzetben az életemben, de be kell vallanom, hogy vannak pillanatok mostanában, amikor kicsit elkeseredem. Az a szerencsém, hogy van egy bûbájos, aranyos párom. Huszonnégy éve vagyunk együtt.

Kovács Kati a nassolás mellett is komolyan veszi az egészségét, és a fittségéből sem enged:

– Nem híztam, sőt fogytam két kilót, amióta itthon vagyok, odafigyelek nagyon a súlyomra – magyarázza, majd újra a koncertezésre tereli a szót:

– Hiányoznak a koncertek, főleg a szabadtéri bulikat szeretem. Az illatok, a nyüzsgő tömeg. Sokszor emlékszem vissza a fellépéseimre. Jó lenne megint menni. Úgy érzem, most valahogy minden meg fog változni, kicsit tartózkodóbbak lesznek az emberek.

 A teljes interjú a borsonline.hu oldalon olvasható.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Bulvár kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön visszafogta az áram és a vízfogyasztását?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL