Lépjen kapcsolatba velünk

Szabadalomra vár az első magyar koronavírus-specifikus lélegeztetőgép

Lélegeztetőgép

Szabadalomra vár az első magyar koronavírus-specifikus lélegeztetőgép

Ez a cikk több, mint 5 éve és 10 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Megkezdődött az első magyar, hordozható koronavírus-specifikus lélegeztetőgép szabadalmi eljárása – erősítette meg a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában Székely Imre mérnök, ötletgazda.

Az MTI közleménye szerint Székely Imre elmondta – tíz nap alatt fejlesztették ki a működő prototípust, és újabb húsz nap alatt a gép műszaki hátterét – például a szervízelhetőségét – is kialakították. Beadták a klinikai tesztek engedélyezésére és a szabadalomra vonatkozó kérelmeket, és az ötletgazda szerint elképzelhető, hogy rövid időn belül elkezdhetik a sorozatgyártást.

A Femtonics Kft. a Semmelweis Egyetem segítségével fejlesztette ki a gépet, amely a koronavírus miatt súlyos állapotba került betegeken is segíthet.

A szerkezetet könnyen és nagy mennyiségben lehet gyártani, kevés alkatrészből áll, kicsi, kompakt és egyszerűen kezelhető. Rendelkezik egy összetett szűrővel is, amely a kilélegzett levegő vírustartalmát semlegesíti, így az egészségügyi személyzetet is védi.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Egészség kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön szokott újévi fogadalmat tenni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.