Lépjen kapcsolatba velünk

Borbély Tamás badacsonyi borász nyerte el idén az Év Bortermelője címet

Borbély Tamás badacsonyi borász nyerte el idén az Év Bortermelője címet

Ez a cikk több, mint 4 éve és 5 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A díj odaítélése idén is a jelölési szakasszal vette kezdetét, melynek során a Magyar Bor Akadémia (MBA) felkérésére rekordszámú, háromszáznál is több borász, borszakíró, borszakértő, kereskedő, oktató, étteremvezető, sommelier, chef vagy az ágazathoz más módon kötődő szakember küldte el jelölését – idézte fel az online eredményhirdetésen az MBA elnöke.

 Zilai Zoltán hozzátette, az Év Bortermelője díj öt jelöltje közül négy az így kapott szavazatok összesítésével érdemelte ki helyét a legjobbak között, míg egy jelöltet a hagyományoknak megfelelően a díj korábbi győztesei közösen neveztek meg.

A díjra idén Borbély Tamás (Borbély Családi Pincészet, Badacsonyi borvidék), ifj. Figula Mihály (Figula Pincészet, Balatonfüred-Csopaki borvidék), Ipacs-Szabó István (Vylyan Pincészet, Villányi borvidék), Liptai Zsolt (Pannonhalmi Apátsági Pincészet, Pannonhalmi borvidék) és Nyúlné Pühra Beáta (Nyakas Pince, Etyek-Budai borvidék) kapott jelölést – adta hírül az MTI.

A verseny szabályzata alapján az öt jelölt közül a Magyar Bor Akadémia tagjai választják ki a 2020-as Év Bortermelője Magyarországon díj nyertesét, egyéni, titkos szavazással. Idén 135 tag vett részt a szavazásban.

Az Egri borvidék borászai közül eddig már négyen is megkapták ezt a megtisztelő címet: 1995 Thummerer Vilmos, 1998  Gál Tibor,  2005 Vincze Béla,  illetve 2009 Lőrincz György – St. Andrea.

Ez is érdekelheti

Ma van a Cabernet franc világnapja – „fogyasztással” segíthetjük az egri bortermelőket
Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Életmód kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Idén hová tervezi a nyaralását?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.