Lépjen kapcsolatba velünk

„Egy kis elégtételt jelent számomra az elmúlt mintegy 50 évért.” – Exkluzív interjú Nagy Feróval

„Egy kis elégtételt jelent számomra az elmúlt mintegy 50 évért.” – Exkluzív interjú Nagy Feróval

Az Orbán Viktortól kapott pálinka mellé kerül Nagy Feró Kossuth-díja

Ez a cikk több, mint 5 éve és 5 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Március 15-én Kossuth-díjban részesült számos legendás előadóművész, köztük Nagy Feró énekes, zeneszerző, dalszövegíró, a Beatrice és az Ős-Bikini frontembere is, aki nem mellesleg az Eger Sikeréért Egyesület tagja. Vele készítettünk exkluzív interjút a kitüntetéssel kapcsolatban. Mint mondta – a Kossuth-díj egy kis elégtételt jelent számára az elmúlt mintegy 50 évért, jót tesz a lelkének, hogy megkaphatta.

Ahogyan a kitüntetés indoklásában írják : Nagy Feró Magyarország számára kivételesen értékes pályafutása során a magyar rockzenei élet emblematikus alakjaként egyedi stílusával generációk ízlését formáló és a rendszerváltoztatás korának fontos témáit a zene nyelvén megszólaltató, sokoldalú előadó-művészete elismeréseként kapta meg idén a díjat.

Korábban is elismerték már tevékenységét. Művészete elismeréseként 2016-ban Magyar Érdemrend lovagkereszt polgári tagozat kitüntetést, 2019-ben életművéért Petőfi Zenei Díjat kapott.

Exkluzív interjúnkban a zenész elmondta – számára egy kis elégtételt jelent az elmúlt mintegy 50 évért a Kossuth-díj, jót tesz a lelkének, hogy megkaphatta, ugyanis már évek óta rebesgették, hogy a díjazottak között lesz.

Ezelőtt két héttel szólt egy magas rangú ismerősöm, hogy a jelöltek között vagyok. Mondtam – jó, mert voltam már a jelöltek között. Az is jó, ha ott vagy a jelöltek között, de igazából én akkor hittem el, amikor megjelent a Magyar Közlönyben és akkor hittem el igazából, hogy megvan a Kossuth-díj

– emelte ki Nagy Feró.

Amikor emberré váltam, amikor rájöttem, hogy ez a világ hogyan működik, az 1978-ban volt. Azt mondják, hogy én a rendszer ellensége voltam, de mindig el szoktam mondani, hogy nem. A rendszer volt Feró ellensége. Nem úgy keltem fel reggel, hogy mivel lehetne bosszantani a rendszert. Ekkor ébredtem rá a világra, addig egy álmodozó rockzenész voltam, aki azt hitte, hogyha kimegy a színpadra és megmondja amit ő igaznak gondol, azt a világ megbecsüli, de kiderült hogy nem

-fogalmazott a friss Kossuth-díjas.

Már a helye is megvan a szobornak.

Három darab díj lesz egymás mellett, a Kossuth-díj kerül a fő helyre és mellé az a fügepálinka, amit születésnapjára Orbán Viktortól kapott, valamint a lovagkereszt.

Mint mondta, sok munkájára büszke, de kiváltképp az István, a király című rockoperában Laborc szerepére, Hamletre, a nagy slágereire, a Pokolgépnek, a Bikininek, az ős-Bikini két lemezére, ami Magyarország tíz legjobb lemeze között szerepel.

A díjátadó a tavalyi tapasztalatokból kiindulva véleménye szerint majd csak augusztus 20-án lesz.

Az interjúban Nagy Feró beszél még a jelenlegi elfoglaltságairól, tervekről és színdarabról is amit 75. születésnapjára íródott. Hallgassák meg a teljes interjút, fönt a cikk tetején!

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön visszafogta az áram és a vízfogyasztását?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL