A beszélgetés mellett persze közös zenélésre is lehetőségük lesz a hátrányos helyzetű fiataloknak csütörtökön.
– A célunk a fiatalok motiválása, pályaorientációs fejlesztése, sikeres szerepmodellek bemutatása a mélyszegénységben élők körében – mondta el a programról a szervező, az Autonómia Alapítvány egyik mentora. Márkus Róbert Zsolt hozzátette, a gyöngyösi Erdélyi térnél, a „Harmadosztály” területén egy konténerátadót tartanak. Ez egy közösségi tér lesz a cigánytelepi gyerekeknek, hogy különböző foglalkozásokon, fejlesztéseken vehessen részt, illetve kulturális programok várják majd őket.
A szervezők személyesen érdeklődtek, hogy kivel találkoznának szívesen az ottani fiatalok, akik Burai Krisztiánra voksoltak. Így vele lesz lehetőség részt venni csütörtökön 13 órától egy motivációs beszélgetésen, illetve közös éneklésen, zenélésen. Az ingyenes programot Kévés Tamás, Gyöngyös alpolgármesterének köszöntője nyitja majd, és fiatal, helyi énekesek, együttesek is bemutatkoznak annak keretében.
A rendezvény az Autonómia Alapítvány jóvoltából, a Gyöngyös és vonzáskörzetében megvalósuló drogprevenciós projekt közreműködésével jön létre.

Kiemelt kép: Burai Krisztián Facebook-oldala.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!














