Lépjen kapcsolatba velünk

Átadták az Egri Érsek Bora 2021 elismeréseket

1

Átadták az Egri Érsek Bora 2021 elismeréseket

Ez a cikk több, mint 5 éve frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

 Az Egri Főegyházmegye területén fekvő 5 borvidék borai közül választottak.

Hagyományosan május végén, Szent I. Orbán pápa ünnepéhez kapcsolódva mutatják be az Egri Érsek Bora címet elnyert borokat Egerben. Idén a járványhelyzet miatt 2021. július 20-án derült ki az Érseki Pincerendszerben tartott ünnepségen, mely termelők palackjain lesz az elismerést jelentő címke. 

Először 2015-ben választották ki az Egri Érsek Borait, több lépcsős bírálatot követően, az Egri Főegyházmegye területén fekvő öt borvidékek borai közül. Ficzek László, az Érseki Vagyonkezelő Központ igazgatója, általános helynök köszöntőjében hangsúlyozta: minden esztendőnek megvan a maga különlegessége, idén a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus. Az eucharisztia, a szentmise elengedhetetlen része a bor a búzából készült kenyér és a miséző pap jelenléte mellett. Hozzátette: a  Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus pedig az Oltáriszentség tiszteletének elmélyítését szolgálja.

Az általános helynök köszönetet mondott a szervezőknek és a termelőknek, valamint a kiválasztást segítő dr. Gál Lajos borásznak, aki elmondta: a hegyközségek küldik a borokat, melyek közül a Ternyák Csaba egri érsek vezette 9 tagú bíráló testület választ.

Hozzátette: nincsenek megkötések, csak a bor számít, vakon kóstolják és úgy döntenek. Az Egri Érsek Miseborát természetesen a főpásztor maga választja ki. A tokaji Péter Pincészet többször volt már eredményes 2015 óta, most a Tokaji Kabar 2017 borra esett az érsek választása.

Péter Ákos, a Péter Pincészet borásza úgy fogalmazott:  legfontosabb a minőség, az odafigyelés és az alázat a borkészítés minden fázisában. A borász elárulta még: számos pozitív visszajelzés hozott nekik a piacról, a fogyasztók részéről az, hogy egyes boraik megkapták az elismerést.

A borászatok képviselői oklevelet kaptak arról, hogy boraik elnyerték az Egri Érsek Bora 2021 megtisztelő címet és a palackokon körcimkén is feltüntethetik ezt.

BÜKK: 
Fehér 
Gallay PinceGallay Kabar 2019
JÁSZSÁG: 
Túri PinceCserszegi Fűszeres 2020.
MÁTRA: 
Fehér 
Dubicz BorászatSárhegy Olaszrizling 2018.
Rosé 
Maróti AttilaMátrai Rosé 2020
TOKAJ: 
Száraz 
Tokaj ExcellenceVintage, Hárslevelű 2016
Édes 
Péter PincészetTokaji Fordítás 2017
Péter PincészetTokaji Kabar 2017 – Az egri érsek misebora
EGER: 
Fehér 
Tarjányi PinceGrand Cuveé Pajados 2019
vörös: 
Thummerer VilmosRébus Cuvée Superior 2017
bikavér: 
Thummerer VilmosEgri Bikavér Superior 2016

Forrás: eger.egyhazmegye.hu

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Egyház kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön visszafogta az áram és a vízfogyasztását?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL