A Magyar Turisztikai Ügynökség őszi országos forgalomélénkítő kampányt indít, amelynek a fókuszában a hazai borrégiók állnak. Célkitűzéseik között szerepel közel 370 hazai pincészet felkarolása, illetve a bortúrák megszervezése is. Ezzel egyidőben elindult a megújult bor.hu weboldal is, amely még gazdagabb tartalommal és funkciókkal segíti majd a turisták tájékozódását.

Az őszi forgalomélénkítő kampánnyal kapcsolatban az egerszalóki St. Andrea Pincészetben tartotta meg sajtótájékoztatóját a Magyar Turisztikai Ügynökség. Az esemény többek között azért is volt jelentős, mert a bor.hu weboldal megújulásáról is beszámoltak. A bor nem csak gasztronómiai különlegesség, de egyben Egernek és az egri borvidéknek, valamint a környező településeknek is egy rendkívül meghatározó ágazata a turizmus szempontjából.
„A Magyar Turisztikai Ügynökség abban bízik, hogy egy nagyon sikeres nyári időszak után az őszi hónapok is eredményesek lesznek.”
– emelte ki Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató-helyettese.
Hozzátette: „A hazai turisztikai ágazatnak egy nagyon meghatározó komponense a bor. Éppen ezért meglátogatjuk a borrégiókat ebben az őszi időszakban.”

Az egerszalóki St. Andrea Pincészetben tartott sajtónyilvános eseményen bemutatták a hat borrégió önálló arculatát.
„Célunk az, hogy a borrégiók megjelenjenek különböző médiafelületeken. Az érdeklődők számára több információ forrást is biztosítanak a borfogyasztás, illetve borkultúra területéről. Ennek apropóján jött létre a megújult bor.hu weboldal.”
– közölte Könnyid László.

Többek között arra is nagyobb figyelmet szentel a Magyar Turisztikai Ügynökség, hogy a turisták több vendégéjszakát töltsenek el a 6 borrégióban.
Az őszi forgalomélénkítő kampány során megvizsgálták a tavalyi évben, hogy milyen arányban látogatták a turisták a borrégiókat, illetve melyik korosztály, mennyi időt töltött el az adott településeken.
Könnyid László a továbbikban kitért arra is, hogy a következő hat hétben a vendégek, valamint az érdeklődők számos médiafelületen kaphatnak információkat a hazai borral és borrégiókkal kapcsolatban.
Az egyes borrégióknál háromszavas üzenettel sarkalják a turistákat arra, hogy látogassanak el a borrégiók valamelyikébe.
A bor.hu megújulásáról Könnyid László úgy fogalmazott, hogy az új tartalom célja az, hogy utazásra sarkalja a weblap látogatóit. Az érdeklődők különböző tippeket és ajánlatokat kapnak majd a hazai pincészetekről, melynek következtében akár több napot is eltöltenek majd abban a régióban. Sőt mi több, bortúra javaslatokat is feltüntetnek majd a bor.hu -n.
„A bor.hu nem csak 370 pincészet piacra jutását segíti, hanem boresemények és fesztiválok népszerűsítésében is fontos médiafelület.”
– tájékoztatta az Eger Híreket Könnyid László.

„Óriási lehetőség a magyar borágazat számára a Magyar Turisztikai Ügynökség őszi forgalomélénkítő kampánya.” – tette hozzá Gál Zsombor, a Magyar Turisztikai Ügynökség borturisztikai szakértője.
Gál Zsombor kihangsúlyozta: „Korábban nem volt ehhez fogható kampány, ami ennyire átfogóan a borturizmusra épült volna.”
Minden borrégió kapott egy önálló arculatot. Például a Felső-magyarországi Egri borvidék üzenete ez:
„Hegyek, Borok, Történelem és Te személyesen.”
„A borvidékek nem csupán borfogyasztási helyszínek, hanem turisztikai célpontok is egyben.” – erősítette meg Könnyid László szavait Gál Zsombor.

Kirándulások lebonyolítását és történelmi helyek felkeresését az őszi szezonban is szem előtt tartja a Magyar Turisztikai Ügynökség – tették hozzá a sajtótájékoztatón.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!













