Lépjen kapcsolatba velünk

Már Eger helyi Volánbusz-bérletei is megválthatók automatákból

Busz2

Már Eger helyi Volánbusz-bérletei is megválthatók automatákból

Ez a cikk több, mint 3 éve és 7 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A MÁV mobilalkalmazásában – amely 2020-ban bővült a Térségi és városi jegyek menüponttal – már 10 város helyi Volánbusz-bérletei is megvásárolhatók, köztük az egri is – írták közleményükben.

A MÁV-Volán-csoport közös fejlesztéseinek köszönhetően most már nem csak az applikációban, hanem a vasúti automatákban is elérhetőek ezek a díjtermékek, továbbá bizonyos helyi Volánbusz-jegyek. A fejlesztések hosszútávú célja, hogy az utasok egységes felületen, egyszerűbben tudják megváltani menetjegyeiket és bérleteiket akár buszos, akár vasúti, helyi vagy helyközi utazásnál – tudatták.

A Volánbusz jelenleg 67 településen látja el a helyi személyszállítás feladatait – az adott önkormányzat megbízásából, közszolgáltatási szerződés keretében. Ezeken a településeken a Volánbusz járatai helyi díjszabással vehetők igénybe. A MÁV és a Volánbusz közötti stratégiai közös együttműködés kiemelt célja a városi, regionális és helyközi közösségi közlekedés fejlesztése, a szolgáltatások összekapcsolása. Ennek érdekében 2020 óta a MÁV app egy új menüponttal bővült, hogy a térségi és városi jegyek is elérhetőek legyenek az utasok számára. Több lépésben, az elmúlt másfél évben összesen 10 város helyi Volánbusz-bérletei és egyes buszjegyei váltak elérhetővé a vasúttársaság applikációjában.

Tavaly június végén zárult a MÁV-START jegykiadó automatáinak megújítása, amelyeket immár a MÁV Szolgáltató Központ által fejlesztett rendszer jegykiadó-automata informatikai háttere, szerverei és szakértői szolgálnak ki. A közös rendszernek köszönhető, hogy idén márciusától már a MÁV-START automaták kínálatában is elérhetővé váltak a MÁV appban megvásárolható Volánbusz-bérletek és bizonyos Volánbusz-jegyek Egerben is.

A MÁV-Volán-csoport közös értékesítésnek másik fontos mérföldköve egy tavaly decemberben bevezetett újítás. A minél szélesebb körű vásárlási lehetőségek biztosítása érdekében a MÁV-START megkezdte – egyelőre pilot jelleggel – a jegypénztáraiban és valamennyi automatájában a Tokaj és Sárospatak vonzáskörzetében közlekedő 14 autóbuszvonal járataira szóló viszonylati bérletek értékesítését is.

Április elsejétől az egri buszközlekedésben néhány változás lép életbe, ezekről itt számoltunk be részletesen:

Elfogadták: néhány buszjárat menetrendje módosul áprilistól

Érdemes letölteni a Menetrend-applikációt, amelyben néhány kattintással láthatjuk, hogy az adott megállóba mikor érkeznek a járatok:

Mostantól applikáció is segíti az egri tömegközlekedőket
Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közlekedés kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Idén hová sikerült eljutnia nyaralni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.