Lépjen kapcsolatba velünk
Mai névnap

Nóra, Lili

Sötét
Fény

Egy egri borász teljesítette Csollány Szilveszter kívánságát

Csollány

Egy egri borász teljesítette Csollány Szilveszter kívánságát

Ez a cikk több, mint 3 éve és 3 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Sike Tamás egri borász jó barátja volt Csollány Szilveszternek, és hamarosan elkészül a tornászról elnevezett borkülönlegesség, mely a Szilas nevet viseli. A befolyó teljes bevételből a tornász családját támogatja majd.

Január 24-én, 51 éves korában elhunyt Csollány Szilveszter olimpiai bajnok tornász.  A legendás sportolóról kevesen tudták, hogy több szállal kötődött Egerhez és a borokhoz. Most egy jó barátja Sike Tamás borász különleges módon emlékezik meg Csollány Szilveszterről: készített egy bort, amely – a tornász beceneve után – a Szilas nevet kapta – írja az nlc.hu.

Sike Tamás, a Sike Borászat tulajdonosa a Borsnak azt mondta, hogy 21 évvel ezelőtt, egy borkóstolón ismerték meg egymást az akkor már olimpiai bajnok Csollánnyal. A borász legjobb barátjának nevezte a tornászt, és még a keresztapja is volt. Kiderült ugyanis, hogy Csollány Szilveszter nincs megkeresztelve, aztán megszervezték a keresztelőt, és Sike lett a keresztapa.

Korábban többször felvetette nekem, miért nincs olyan bor, amin az ő neve van, de mindig elodáztam az ötletet. Sajnos a halálakor döbbentem rá arra, hogy későn ébredünk rá azokra a lehetőségekre, amit korábban megtehettünk volna

– folytatta a borász.

A Szilas nevű, hamarosan megjelenő borkülönlegesség Csollány kedvenceiből – savignon blanc-ból, olaszrizlingből és hárslevelűből – jött létre. Csollány családja nagyon örült annak, hogy a legenda kívánsága teljesülni fog. Sike Tamás pedig a borból befolyó teljes bevétellel Csollány Szilveszter családját fogja támogatni.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Idén hová tervezi a nyaralását?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.