Lépjen kapcsolatba velünk

Mire figyeljünk, ha többkilométeres sétára indulunk?

Mire figyeljünk, ha többkilométeres sétára indulunk?

Ez a cikk több, mint 3 éve és 5 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A téli hónapok során a zord időjárás sokakat elrettenthet attól, hogy kimozduljanak meleg kis kuckójukból. Azok azonban, akik mégis a szabadban töltik idejüket, olyan dolgokat tapasztalhatnak meg, melyeket bent ülő társaik soha, hiszen a téli testmozgás – például egy erdei séta – különleges élmény lehet. Pozitív persze csak akkor lesz, ha megfelelően felkészülünk rá!

A téli mozgás előnyei

A túrázás elsősorban tavaszi, nyári vagy őszi programként fordul meg az emberek fejében, egy kis téli kiruccanás azonban több szempontból is előnyünkre válhat. Amellett, hogy a friss levegőn való mozgás számos pozitív hatást gyakorol szervezetünkre és lelki állapotunkra, olyan mesés formában csodálhatjuk meg ilyenkor a tájat, mely más évszakban nem tárul elénk.

Ebben az időszakban sokak életét megnehezíti a téli fáradtság, levertség, melyen az otthon töltött lustálkodós napok egyáltalán nem segítenek. Ahhoz, hogy leküzdjük ezeket a hónapokig tartó negatív hatásokat, mindenképpen szükségünk van egy kis mozgásra. A szabadban való kalandozás felfrissít minket, megnöveli a boldogsághormon termelését a szervezetben, emellett pedig még az ünnepek alatt felszedett plusz kilóktól is megszabadulhatunk általa. Ugye milyen jól hangzik?

Mire figyeljünk, ha túrázni indulunk télen?

Ha túrázásra adjuk a fejünket, az minden évszakban gondos előkészületekkel jár. Télen pedig van néhány olyan dolog, melyre különösen oda kell figyelnünk.

Tervezés

A tervezés során elsőként azt kell kitalálnunk, hol is szeretnénk túrázni. Át kell gondolnunk továbbá, hogy hány kilométer hosszú utat akarunk megtenni és hogy milyen terepen próbálnánk ki magunkat. Ehhez azonban fontos, hogy tisztában legyünk erőnléti szintünkkel, hiszen télen különösen veszélyes lehet, ha túlvállaljuk magunkat. Mivel a vadászidény is érinti ezt az időszakot, az útvonal kiválasztásánál figyelnünk kell arra is, hogy ne érintsük a kijelölt területeket.

Ilyenkor emellett sokkal korábban sötétedik, így mindenképp utána kell járnunk annak, mikor kel fel és nyugszik le a nap a túra napján. Ez alapján megállapíthatjuk, körülbelül mekkora utat tudunk megtenni és bele tudjuk kalkulálni a szüneteket, megállókat is. Mindenképp számoljunk azzal, hogy ilyenkor gyakrabban ütközhetünk akadályokba, nehezebb a terep és lassabban is tudunk haladni.

Öltözködés

Télen különös figyelmet kell fordítanunk a megfelelő öltözködésre is, hiszen ha órákon át fagyoskodunk, az nemcsak kellemetlen, de súlyos sérüléseket is szenvedhetünk és kihűlés is fenyegethet ilyenkor. Mindenképp szükségünk lesz egy vastag, vízálló túrabakancsra, mely kényelmes és erősen tartja lábunkat. Érdemes olyan méretet választanunk, melybe kényelmesen befér egy vastagabb zokni is, hogy garantált legyen a hideg elleni védelem.

Fontos továbbá, hogy rétegesen öltözzünk. Vastag nadrágunk alá mindenképp vegyünk valamilyen aláöltözetet és felső ruházatunk is legalább 3 rétegből álljon. Nem szabad megfeledkeznünk a meleg sálról, sapkáról és kesztyűről sem. Kesztyűből érdemes olyan verziót választanunk, melynek ujjait érzékeli a telefon kijelzője, így használatakor nem kell folyamatosan lehúznunk azt, majd újra vissza. 

Felszerelések

A túrára mindenképp vigyük magunkkal a telefonunkat, hiszen segítheti a tájékozódásunkat, ellenőrizhetjük az időjárási változásokat, vészhelyzet esetén pedig értesíthetünk vele valakit. Érdemes egy olyan hátizsákba pakolnunk, melynek szivacsos pántjai vannak és elől összecsatolható, így tehermentesíti a vállainkat. No de mit érdemes még a táskába dobni?

Természetesen a legfontosabb az egész napra elegendő élelmiszer és ital, de emellett ajánlott még néhány praktikus kiegészítő is. Ilyen például egy szöges csúszásgátló, mely hasznos lehet jeges talaj esetén vagy egy pár összecsukható túrabot, ami segít a nehéz terepeken átlendülni. Emellett egy apróra hajtogatható esőkabátot, egy fényvisszaverő mellényt és egy fejlámpát sem árthat magunkkal vinni.

Ellátás

Mindenképp készüljünk elegendő étellel és itallal, sőt inkább többel, hiszen ilyenkor több kalóriát égetünk el, így érdemes egy-két plusz nassolnivalót bedobnunk az energiánk szinten tartásához. A kiszáradás elkerülése végett mindenképp legyen nálunk elegendő víz. Lehetőleg próbáljuk langyos formában magunkkal vinni, hogy ne hűljön ki túl hamar, emellett pedig termoszban meleg italokkal is készülhetünk.

Segítsük a testünket!

Nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy testünket több különböző hatás is érheti egy téli túra alatt, így egy adag fájdalomcsillapító, néhány sebtapasz, vitamin, bőrápoló krém vagy hasznos étrend-kiegészítő is jó szolgálatot tehet az út során.

A q-10 koenzim használata például több szempontból is hasznos lehet számunkra, hiszen számos pozitív hatása mellett növeli az energiatermelést, így túrázáshoz tökéletes kiegészítő. A q-10 koenzim krém formában történő alkalmazása emellett segíti a bőr alapvető funkcióinak működését, így annak regenerációját is, mely a téli kiszáradás és fagyás ellen különösen fontos.

A téli túrázás egy igazán különleges élmény, így ha minden fontos szempontot figyelembe veszünk, nem lehet probléma, indulhat a téli kalandtúra! Nekivághatunk természetesen egyedül is, de biztonságosabb, ha viszünk magunkkal egy útitársat is.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Egyéb kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL