Lépjen kapcsolatba velünk

Veszélyes kamikaze akció volna a közgyűlés feloszlatása

IMG

Veszélyes kamikaze akció volna a közgyűlés feloszlatása

Ez a cikk több, mint 3 éve és 3 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Mint arról már több alkalommal is írtunk, dr. Pápai Ákos, a Mi Hazánk Mozgalom önkormányzati képviselője egy olyan (Egerben) unortodoxnak számító előterjesztéssel kíván előállni a csütörtöki rendes közgyűlésen, ami egyenesen a testület feloszlatását tartalmazza. Ha a grémium belemenne ebbe az orosz rulettbe és megszavazná a saját feloszlatását, annak beláthatatlan következményei lennének Eger működésére nézve. Lássuk miért.

Mirkóczki Ádám már több alkalommal is jelezte, hogy támogatni fogja az előterjesztést. A polgármester magabiztossága arra enged következtetni, hogy a többség vélhetően nem adja majd áldását az oszlatásra, így semmi kockáztatni valója nincs ezzel a kommunikációval, sőt, büszkén elmondhatja majd, hogy ő bizony megpróbálta, de lám a közgyűlés döntése szent és sérthetlen. És bár korábban kétszer is a neve alatt futott, most még csak halvány köze sincs az előterjesztéshez, hála dr. Pápainak. Briliáns.

Pápai Ákos
Dr. Pápai Ákos (fotó: Nemes Róbert)

Na de mi lesz, ha a többség mégis bedobja a törölközőt?

Ennek elég kicsi az esélye, tekintettel arra, hogy korábban a Mirkóczki neve alatt futó előterjesztés két alkalommal már elutasításra került. Ennek okaként a testület a saját működőképességét jelölte meg, miközben a képviselők többsége nehezményezte, hogy a polgármester hol vétókkal, hol pedig alá nem írt határozatokkal bojkottálja a munkát és így a város ügyeinek előrehaladását.

Ha azonban valamilyen csoda folytán mégis úgy döntenének a városatyák, hogy orosz rulettet játszanak egymással és az egriekkel, abban az esetben a helyi választási bizottságnak kell majd kiírni egy időközi önkormányzati választást, ahol a 12 egyéni képviselő mellett az új polgármester kerülne megválasztásra. Az első buktató máris ott lenne, hogy a referendum ideje valószínűsíthetően a nyári hónapok valamelyikére esne, így borítékolható volna az alacsony részvételi arány. Ebben az esetben az új, (vagy régi új összetételű) testület őssszel kezdhetné meg a munkát és vehetné fel a fonalat ott, ahol az előző grémium eldobta azt. Vagyis mégsem, hiszen az önkormányzati struktúra átrendezésén túl először a személycserék kerülnének sorra, ami vélhetően újabb heteket, hónapokat vonna el az érdemi és szemmel látható munkától. És persze azt se felejtsük el, hogy ekkor már nyakig lennének a képviselők a 2024-es önkormányzati választások kampányában, ami vélhetően nem könnyítené meg a város ügyes-bajos dolgaira való összpontosítást. Már pedig azokból akad szép számmal.

Nem csak Eger lakossága, a képviselői helyek is fogyatkoznak

Azt is érdemes duplán aláhúzni, hogy a jövő májusi választásra már nem a korábban megszokott 12, hanem csak 10 képviselőt választhatnak majd meg az egriek. Ennek az az egyszerű oka, hogy Eger lakossága a legutóbbi népszámlálási adatok alapján 50 ezer fő alá esett. Ez pedig azt a kellemetlen fejleményt is magával hozza, hogy a választókörzeteket át kell rajzolni, ami nem kevés időt vesz majd igénybe és fenekestül felfordítja a városi politika lokális berendezkedését, amit az elmúlt években már megszokhattunk.

Aztán itt egy újabb érdekesség, amire eddig nem sok példát láthattunk a múltban. Az elnyert pozíciókat ugyanis csak 2024. októberében foglalhatják majd el a városatyák, aminek a költséghatékonysági okokból összevont Európa Parlamenti és önkormányzati választás az egyszerű oka. Ez azt eredményezi, hogy az időközi választások után felálló testület azon tagjai, akik nem nyertek mandátumot a májusi helyhatósági referendumon, vélelmezhetően a legkevésbé sem lesznek motiváltak a munkára, így könyedén válhatnak szürke, megélhetési politikusokká.

Mirkóczki Ádám
Mirkóczki Ádám (fotó: Nemes Róbert)

Mirkóczkin a város szeme

Az egri közéleti mocsár íly módon való lecsapolása tehát vélhetően még nagyobb károkat okozna Egernek, mint a jelenlegi status quo. Még akkor is, ha a közgyűlési közvetítések okán azt már tudjuk milyen, ha nincs béke egy testületben, ha a polgármester szándékosan megakasztja a cégek és a közgyűlés működését.

Oroján Sándor fideszes képviselő, frakcióvezetői posztjáról való lemondásával viszont egy új helyzet is előállt, amit korábban senki nem látott jönni. Bár Oroján továbbra is a frakció tagja marad, Mirkóczki mégis elveszítette legfőbb vitapartnerét, ami teljesen átírhatja a közgyűlések korábban megszokott hangulatát. Mint ismert ugyanis, Oroján Sándor többek között azzal indokolta lemondását, hogy véget kíván vetni a közte és a városvezető között dúló folyamatos harcoknak, és az így felszabaduló energiákat a következő évben a város fejlődésére kívánja fordítani. Ez kvázi azt jelenti, hogy azok, akik Eger megtorpanásáért ezeket a kardcsörtetéseket nevezték meg első számú indokként, mostantól joggal várják majd el azt Mirkóczki Ádámtól, hogy teljes mellszélességgel dolgozzon a városért, ugyanis ezután nem lesz majd elég minden elkövetett hibáért és tétlenségért pusztán „orojánozni”, vagy „szörnykoalíciózni.”

Oroján Sándor (fotó: Nemes Róbert)

A döntés nem kevesebb, mint Eger jövője

Ami biztos, hogy csütörtökön minden képviselő szavazni fog valahogyan arról, hogy milyen következő másfél évet szán a városnak. Ha az oszlatást megszavazzák, azzal nyakunkba szabadítják a borítékolható káoszt. Ez minden egrire, az önkormányzatra, a cégekre, a lakosságra is hatással lehet majd. Kiváló elgondolás, hogy mindez névszerinti szavazással történik majd.

Ha a városvezetői triumvirátusnak sikerül elegendő képviselőt maga mellé állítani, akkor egy hónapok óta tartó politikai bohózat érhet célba, ugyanis így Mirkóczkiék továbbra is maguk előtt görgethetnek olyan, mostanra egyre inkább kellemetlenné váló ügyeket, mint például a városházi megfigyelési botrány, a polgármester által előállított és gyaníthatóan fiktív költségvetés, valamint az aljegyző okirathamisítási ügye.

A kérdés tehát az, hogy felelős politikusi döntésnek számít-e, ha a választók bizalmából a közgyűlésbe küldött képviselők támogatnak egy időközi választást úgy, hogy annak vélhetően súlyos következményei lesznek Egerre és az egriekre nézve.

Úgy tűnhet, hogy az egész önfeloszlatási tragikomédia és a körülötte kavart vihar Mirkóczki Ádám kisstílű politikai színjátéka, amit újabban dr. Pápai Ákos mögé bújva igyekszik valamilyen módon felhasználni a saját maga politikai túlélésére, amivel csak annyi a gond, hogy ezzel a várost másfél éves intenzív káoszba taszíthatja. Ezért ki vállalja majd a felelősséget?

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL