Lépjen kapcsolatba velünk
Mai névnap

Adalbert

Sötét
Fény

Rég nem látott méretű katonai hadgyakorlat lesz Magyarországon

Katonai menetoszlop honvédség

Rég nem látott méretű katonai hadgyakorlat lesz Magyarországon

Ez a cikk több, mint 3 éve frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Böröndi Gábor vezérezredes adott egy terjedelmes interjút a Magyar Nemzetnek, amelyben a honvédség parancsnoka a katonahivatás szépségeiről, a toborzásról és a haderőfejlesztés folyamatáról is beszélt.

A vezérkari főnök szerint Oroszország ukrajnai invázióját követően egy békéhez szokott hadsereget kellett „felrázni”, ennek része például, hogy novemberben az ország nyolc pontján egy évtizedek óta nem látott komplex hadgyakorlatot szerveznek.  

A parancsnok úgy fogalmazott: „Két gyakorlaton keresztül megnéztük a törzsek, katonák felkészültségét, reagálóképességét. Ennek tükrében megtaláltuk azokat a pontokat, ahol be kell avatkozni. Novemberben jóval szélesebb spektrumú gyakorlatot tartunk, ahol nemcsak katonai manővereket hajtunk végre az ország nyolc pontján, de felmérjük azt is, hogy a Magyar Honvédség és a civil közigazgatás miként tud együttműködni.”

A vezérezredes szerint hasonló nagyságú, de éles művelet volt a határkerítés felépítése 2015-ben, amelyet a migrációs nyomás miatt kellett megépíteni és ma is Magyarország biztonságának alapja.

A fotó illusztráció!

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Háború kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön visszafogta az áram és a vízfogyasztását?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL