Szerdán képzőművészeti kiállítással, borlovag avatással és a Gárdonyi 100 Összefogás bor bemutatásával startolt el az Egri Bikavér Ünnepi Napok programsorozat.
Október 18. az Egri Bikavér napja, idén a Heves Vármegyei Értékfesztiválla közösen ünnepelték a jeles eseményt. Az Eszterházy téren felléptek a vármegyénket és testvérmegyénket képviselő csoportok, akik Lengyelországból és Erdélyből érkeztek. Az ünnepi napokon bor étel párosításokat ki lehet próbálni, valamint bikavéreket kóstolni a kulturális programok mellett.
Az ünnepélyes megnyitó előtt Eger, Bor, Bikavér című képzőművészeti kiállítás nyílt az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Líceumában, ahol közel negyven műalkotást tekinthetnek meg az érdeklődők. A tárlat október 28-ig látogatható.
Az ünnepi napok megnyitójára a borlovagok felvonulásával kezdődött.
Elhatároztuk négy évszakossá tesszük a boros programokat. A tavasz során bemutatjuk az egri csillagot, nyáron a könnyed borokat. Az ősz a bikavérről szól, télen pedig a nagy beltartalmú, magas kategóriájú borokat kínáljuk a szakértő közönségnek
-fogalmazott köszöntőjében Farkas László az Egri Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke.

Az eseményen borlovagokat is avattak. A közel 60 fős tagsághoz hét új borlovag csatlakozott: Bolyki János, Böjt Gergő, Bukolyi Marcell, Dr. Gál Péter, Gál Tibor, ifj. Lőrincz György és Thummerer Tamás.

Elkészült a Gárdonyi 100 Összefogás bor, egy egri bikavér superior bor, melyet Gárdonyi Géza halálának 100. alkottak meg a helyi borászok. A nedűk 1552-es palackba kerültek és limitált számban jelentek meg. A bevételt a Gárdonyi Géza emlékház felújítására és az egri borvidék marketingjére fordítják majd.
A hegyközség elnöke arról is szólt, hogy igen népszerű a bikavár a borfogyasztók körében és jó évjáratra számítanak idén is.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!













