App-ügyben már Maklár is megelőzte városunkat.
Úgy is mondhatnánk, hogy az Eger melletti település utcahossznyit vert rá városunkra a digitális térben, ugyanis hiába vagyunk egy legendás megyeszékhely és szerepelünk folyamatosan a TOP 3 legkedveltebb turisztikai desztináció között, egy-két ellehetetlenített, vagy hamvába hullt próbálkozáson kívül valahogy mégsem akar nekünk összejönni az, hogy Eger végre a digitális térben is elfoglalhassa méltó helyét.
Nem megy ez nekünk
Ha már innováció. 2023-ban Egerben örülhetünk annak, ha működik az a néhány közterületi PayPass fizetésre is alkalmas parkolóautomata, amiből a Katona téri parkolóházban például egyet sem találunk, így marad az aprópénz keresgetése. Szegény turisták. Mindez úgy, hogy a fővárosban már egy csomag rágót is tudunk így, automatából fizetni, vagy a WC használatot is tudjuk ekképp rendezni. Ugyanez a helyzet pláza mélygarázsában is, ahol mindössze egyetlen szerény PayPass automata árválkodik az épületben, de hozhatnánk még számos példát arra, hogy hol volna szükség azonnali beavatkozásra Egerben a digitális fejlődés érdekében.
Nekünk viszont maradnak továbbra is a plasztik kártyák, a hajtogatós brosúrák és a zsebeinkben csörgő aprópénz.
Maklár alaposan rávert Egerre
Makláron a napokban nagyot léptek előre a digitális innováció terén, ugyanis az alig 2400 fős településen immáron mobilapplikáció is segíti az állampolgárokat a mindennapi ügyeik intézésében.
A községben mostantól elég egy mobiltelefon is ahhoz, hogy például azonnal megjelenő értesitéseket kapjanak a lakók például az áram-, viz-, gázkimaradásról, a helyi eseményekről, elõadásokról, vagy éppen a hulladékszállítási naptárról, de azonnal megjelennek a képernyőn az önkormányzat fontos értesítései, és ha a helyzet úgy kívánja, még az egyéb közbiztonsagot érintő üzenetek is.
Emellett böngészhetőek a helyi intézmények elérhetöségi is:
- egészségügyi intézmények
- civil- és sportszervezetek,
- szolgáltatók, vállalkozók, üzletek, vendéglátohelyek, szállások,
- látnivalók, müemlékek.
De ez még nem minden, ugyanis gondoltak a maklári szurkolókra is, ugyanis mostantól a labdarúgó mérközések online erdeményei is megjelennek a telefonokon.
Emellett az alkalmazást letöltők olvashatják az iskolai és a sociális étkezés menüjét, a Maklári Harsona lapszámait, és a Maklár-Nagytálya Televízió adásainak elérhetőségeivel is képbe kerülhetnek.

Fotó: Hanuszik Csaba polgármester Facebook-oldala
Hanuszik Csaba polgármestertől megtudtuk, hogy az alkalmazás az önkormányzatnak kevesebb mint 15.000 Ft-ba kerül havonta.
Eközben Egerben
Amíg Egerben a tettek helyett a parttalan viták, a közgyűlési gittrágás és a kákán való csomókeresések merítik ki a döntéshozók energiáit, addig csak irigykedve figyelhetjük más települések nyitottságát ezekre az innovatív fejlesztésekre. Itt tartunk 2023 végén.
Bravó, Maklár!

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!