Lépjen kapcsolatba velünk

Oroján Sándor: A városvezetés kudarca mára nagyon sokba kerül az egrieknek

Közgyűlés Oroján Sándor

Oroján Sándor: A városvezetés kudarca mára nagyon sokba kerül az egrieknek

Ez a cikk több, mint 2 éve és 3 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Az önkormányzati képviselő Facebook-posztjában emelt szót azzal kapcsolatban, hogy Eger városának a Modern Városok Programon belül, több mint 5 milliárdos fejlesztési forrásról kell lemondani.

Oroján Sándor az Eger Híreknek elmondta, hogy a projektek megtorpanása 4 éve kezdődött, amikor a Városfejlesztési Kft élére a Jobbik országos pártalapítványának az elnökét ültették.

– Éveken át hiába küzdöttünk a projektek felgyorsításáért, hiába szavaztunk többször a Városfejlesztési Kft. feltámasztására, a polgármester a közgyűlés döntéseit nem hajtotta végre. Neki csak az számított, hogy szűk bizalmi köre kezelje a projekteket, ennek lett forrásvesztés az eredménye – emelte ki.

Nagy a baj! Közel 5 milliárd forintot kell visszafizetnie Egernek a városvezetés teszetoszasága miatt

Hozzátette:

– Ebből a pénzből 8 évig tisztán tarthattunk volna a várost, vagy felújíthattuk volna a város minden harmadik utcáját!

– Továbbra is azon fogok dolgozni, hogy a még meglévő projekteket legalább ne bukja el a város, ennél többet nem tehetek – nyilatkozta a képviselő.

Ez is érdekelheti:

Dr. Pajtók Gábor: Abban, hogy Egernek 5 milliárd forintot vissza kell fizetnie, nem kerülhető meg Mirkóczki Ádám felelőssége
Kovács Cs. Tamás az 5 milliárdos egri visszafizetésről: Mutogatás megy városvezetés helyett
Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön szokott újévi fogadalmat tenni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.